Ifjúsági koncertsorozatot indít a Lázár Ervin Program

Zene

Az Emmi idén elindított programja minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe.

Az iskolai tantervet egészíti ki az idén elindult Lázár Ervin Program, amely valamennyi általános iskolás diák számára lehetővé teszi, hogy évente egyszer ingyen eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra. A kezdeményezésnek köszönhetően egy ifjúsági koncertsorozat is megvalósulhat.

A program célja, hogy minden egyes gyerek megkapja a kultúra üzenetét valamilyen formában. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Budapesti Filharmóniai Társaság, amelyet Erkel Ferenc alapított 166 évvel ezelőtt.

Idén két program lesz elérhető a tanárok számára, valamint negyedikes és hetedikes évfolyamoknak állítottak össze előadást, profi szakemberek, előadók, drámapedagógusok bevonásával.

Az iskolákban nemcsak zene, hanem egy performansz is látható lesz, amelynek a lényege, hogy kérdéseket tesznek fel, és a gyerekek maguknak kereshetik meg a válaszokat. A szervezők különböző eszközökkel érzékeltetik, hogy a magas művészet sokszor nehezen érthető, de arra buzdítják a gyerekeket, hogy ne féljenek tőle, mert nagyon sok érték van benne.

Lantos Mihály egyetemi tanár és tanulás-módszertani szakértő elmondta, hogy a hetedikes programban beszélnek a művészetekről, ezen belül a zenéről, komolyzenei betétekkel. Helyet kap az előadásban a magyar népmese, a magyar nyelv, szó lesz Bartók Béláról, meghallgatnak egy Radnóti-verset és 100 évvel ezelőtti fotókat is mutatnak a gyerekeknek.

A negyedikeseknek interaktívabb, játékos előadást visznek, amelyben több a zene, és képzőművészeti alkotásokat is bemutatnak. Vonósnégyessel érkeznek, a zenészek a gyerekek közé ülnek be, és közösen játszanak el egy népdalt.

A nyitóképen Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára. Fotó: Kontra Dorka.