Los Angeles erdőtüzek AFP.jpg

Így befolyásolta a filmszakmát a Los Angeles-i tűzvész

Az Oscar-jelöltek bejelentésének időpontját is eltolták.

Napok óta hatalmas tűzvész pusztít Dél-Kaliforniában, ami miatt számos filmes esemény időpontját tolták el. Az Amazon MGM Studios és az Universal Studios az Unstoppable és a Farkasember kedd esti bemutatóját, a Paramount pedig a Better Man: Robbie Williams és a Vészhelyzet Pittsburghben premierét törölte. Hasonló bejelentést tett a Netflix: egy, az Emilia Pérezhez kapcsolódó hollywoodi esemény is elmaradt – ezen a címszerepet alakító Karla Sofía Gascón, valamint a film zenéjéért felelős Clément Ducol és Camille is jelen lettek volna. Emellett egyéb díjesélyes alkotások vetítéseit szintén elnapolták vagy törölték – így járt többek között a The Last Showgirl, melynek főszereplője Pamela Anderson, valamint a Sehol se otthon című Bob Dylan-film.

A hollywoodi színészcéh a tűzesetekre hivatkozva élő esemény helyett közleményben jelentette be a szervezet díjaira jelöltek névsorát. A BAFTA évente megrendezett teadélutánja is elmarad, sőt az Oscar-jelölések bejelentését is eltolta a filmakadémia két nappal, így a díjesélyesek névsora január 19-én lesz nyilvános.

A tragikus természeti katasztrófa a kevésbé szerencsésekre még közvetlenebbül hatolt: a tűzben leégett Billy Crystal és James Woods színészek, valamint Diane Warren dalszerző otthona. Ez történt a Palisades Charter nevű gimnáziummal is, amely híres filmes helyszín: többek között Brian De Palma Carrie-jében és a Nem férek a bőrödbe című vígjátékban láthattuk.

A cikk forrásai itt, itt, itt és itt találhatók.

Ez is érdekelheti

A Wicked kapta a legtöbb jelölést az amerikai színészcéhtől

Mind a színész- (Screen Actors Guild), mind a rendezőcéh (Directors Guild of America) jelölései rangos Oscar-előrejelzők.

Az erdőtüzek miatt közleményben jelentik be a hollywoodi színészcéh jelöltjeit

A hollywoodi színészcéh (SAG) közölte, hogy a január 8-án reggelre tervezett élő bejelentés helyett közleményben hozzák nyilvánosságra a szervezet díjaira jelöltek névsorát a Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek miatt.