A Balaton melletti Szólád hatodik alkalommal adott otthont a kéthetes, mostanra már nemzetközivé vált művésztelepnek, ahol tizenöt művész találkozhatott egymással és alkothatott a megadott témák mentén.
A művésztelep szervezői elmondták: a jelentkezők és a résztvevők listájából is látszik, hogy az alkotóműhely ismertsége fokozatosan növekszik, beágyazottsága a művészeti szcénába egyre erősebb.
A témákat kijelölő és a művésztelepet mentoráló Szinyova Gergő a záró kiállítás megnyitóján elmondta: „Csupán annyi volt az elvárásom, hogy az itt alkotó művészek elszántan és involválva alkossanak e két hét során, tovább bővítve azt a szakmai koncepciót, amit a hétköznapokban is koncepciózusan visznek”. Hozzátette: nemcsak az egyéni alkotómunka volt termékeny, hanem a közösen eltöltött esték is, a kötetlen beszélgetések és a szakmai diskurzusok. „A művészek mindennap prezentációt tartottak, bemutatták saját alkotói praxisukat, amelyekről aztán közösen folyt tovább a szó.” E két hét alatt alkotói barátságok, szakmai kapcsolatok is születtek, amelyek feltételezhetik a későbbi közös munkát is.
A tizenöt művész többnyire festményeket készített, jellemző volt, hogy triptichonokban fogalmazták meg mondanivalójukat. Két témához lehetett kapcsolódni: a politikai korrektség, valamint az öröm és élvezet tematikáját lehetett körüljárni. A szervezők elmondták, hogy változatos, de egyaránt kvalitásos munkák készültek, a művészek komolyan vették ezt a két hetet, és elkötelezetten alkottak.
Katarina Balunova (SLO) utópisztikus érzeteket keltő, sötét és borongós hangulatú kompozíciói különféle geometrikus elemekből álltak össze. A homogén színfoltok, a neonos színek, a vékony vonalak a számítógépes esztétikát idézik, miközben képei a geometrikus absztrakt festészeti hagyományba is illeszkednek.
Leila Bartell (GB/SLO) expresszív, repetitív ecsetnyomokból alkotta meg a kompozíció alsó layerét, amelyre azután széttört cserépdarabokat applikált. Ezek jelölik az individuumokat, a társadalom fragmentumait, amelyek olykor ősrobbanásszerűen széttartanak egymástól, máskor pedig közelítenek egymás felé, végül egy közösséggé állnak össze.
Fazekas Dániel az érme és az emoji összemontírozásával hozta létre absztrakt figuráit, amelyeket digitálisan dekonstruált, torzított és módosított, majd plottervágó segítségével vitt fel a vászonra. A gyermekkori traumákat feldolgozó sorozatába illeszkedő művek geghalmazként érvényesülnek, teli vannak cinizmussal, ami közösség és az egyén viszonyára adott reflexióként értelmezhető.
Friedrich Barnabás három festménye a voyeurizmus kérdését járja körül: a néző azt érzi, mintha egy ablakrácson tekintene be egy lakásbelsőbe, ahová nincs bejárása. Az enteriőrök egy szegényes környezetet láttatnak, minimális berendezéssel. Friedrich tulajdonképpen ezekkel a művekkel a művészet szerepére kérdez rá: vajon képes-e egy kortárs műalkotás arra, hogy társadalmi problémákra világítson rá, esetleg, hogy meg is oldja azokat?
Florence Giuca (FR) elkent ecsetvonásokból megszülető kompozíciói szimbolista képek: a témát a vallási közösségek megszületése felől értelmezte. Az egyének összekapcsolódásának művei ezek, amelyek az ego háttérbe szorulásának fontossága mellett szólnak. A csendes, lassú képek az örömről, a reményről, a közösségekbe vetett hitről és az elengedésről egyaránt mesélnek.
Herbert Anikó Haniko merített papírból és textilből készített helyspecifikus installációja az örömszerzés témáját járta körül, ahogyan két táblaképe is, amelyek a japán metszetek érzékeny, lírai nyelvén szólítják meg a nézőt. Az apró elemekből építkező művek az ikebana hagyományát is behívják a befogadó asszociációs mezejébe, miközben érzékenyen oszcillálnak a tériség és a síkbeliség között.
Kinga Jakabffy (AUT) egyik munkája egy tiszta, homogén színfoltokból építkező, a designhoz közelítő portré, egy női arc, míg a másik festménye sokkal expresszívebb, pasztózus színfoltokból álló absztrakt mű. Ez utóbbi gender szempontú olvasatot kínál: egy nők közötti szexuális aktus látható rajta.
Juhász Villő a közterület-használat kérdését járta körül: munkáival arra reflektált, hogy mindig van valaki zavaró egy területen, ami elvileg mindenkié. Az egyéni örömszerzés más kárára témát vette elő a műve, ami reagált az elfogadás hiányára, a konfliktusok elnyomására is. Juhászt aktuálisan is foglalkoztatja az intimitás, az otthonteremtés, így könnyen tudott kapcsolódni az idei tematikákhoz.
Kaszás Konrád kompozícióit a neonos színek és a teljes felületen pásztázó vonalhálók építik fel. Az alkotóműhely alatt elkészült képei is ezt a sort folytatják: a művek közül kettő szól az egyedüllét öröméről, a magába zárkózás boldogságáról, míg a másik páros a közösségben létezés nehézségeiről. Az egyik képpárt harmonikusan egymásba olvadó felületek, míg a másikat apróra töredezett, szilánkokként értelmezett vonalak alkotják.
Németh Laca objektszerű rádiósorozatának két legújabb darabját készítette el, amelyek az örömszerzés kérdéskörét, valamint a közösségi létezés problematikáját is egy konkrét aspektusból értelmezték. Ezeken a kisméretű munkákon megjelentek a Némethre jellemző pszeudofelületek, amelyeket úgy kombinált homogén, geometrikus formákkal, hogy a néző egy-egy rádióra asszociáljon.
Ódor Bence István a perszonális öröm kérdését a videójátékok és az egyén viszonyán keresztül vizsgálta. A digitális rajzolóprogramok világát megidéző kompozíciók mellőznek mindenféle ecsetnyomot, ez a könnyed, játékos nyelv pedig fogyaszthatóvá teszi a képek mondanivalóját. A művek érzékenyen billegnek a realitás és a virtualitás, a valóság és a képernyőn megjelenő térélmény között.
Blazej Rusin (PL) két absztrakt képet készített, amelyek a Szóládon szerzett benyomásait fragmentumok formájában összegzik. Az alkotót az foglalkoztatta, miként hat rá a környezet, ahol még sosem volt, és azok az emberek, akikkel két hetet szoros közelségben töltött el, pedig most találkozott velük először. És bár az ő személyes benyomásait rögzítette képein, ezekből a néző a saját történetét is ki tudja olvasni, mivel a különböző festői minőségű képi elemek nyitva hagyják az értelmezést.
Zeus Milenko Steven Salas (VEN) kompozícióin boxringben megütköző állatokat láthatunk, körülöttük repetitív módon ismétlődő figurák jelölik a közönséget. Az expresszíven megfestett, Basquiat stílusát is megidéző képeken a box az egyéni harcokat jelöli, miközben a megfigyelés és megfigyeltség kérdését is vizsgálják.
Szlávik Barbara három monokróm képet készített, amelyeket élesen megfestett keretek határolnak. A képfelületen megjelenő moiréfelületek izgalmasan vibráltatják a tekintetet, míg a keretek logikus felépítettsége ritmikussá teszi a triptichont. Képei performatívak, hiszen elvárják a nézőtől, hogy megálljon előttük, időt töltsön velük, mert csak így tudja érzékelni a felületeit és az egyes alkotások különbségeit, festői minőségeit.
Tóth Norbert kiindulópontja egy konkrét élmény volt, ami az egyéni szabadság és a közösségi létezés problematikáját tematizálja: Krakkóban látott olyan házakat, amelyeket úgy fóliáztak le, hogy a lakók nem tudtak kimenni a saját erkélyükre. Az alkotó ezt a szürreális látványt redukált színvilágú, mégis nagyon érzéki szekkók formájában valósította meg, amelyeket azután a falról leválasztva vászonra feszített rá, így táblaképpé váltak.
A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency az eddigi években a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósulhatott meg, azonban ahhoz, hogy a jövőben is megőrizzék a magas színvonalat és még tovább tudjanak bővülni, újabb partnereket keresnek, akik örömmel támogatnák ezt a projektet. A BAR korábbi együttműködő partnereihez, a KOGART-hoz, a Kultúra.hu-hoz és az acb Galériához idén csatlakozott a budapesti Szlovák Intézet, a Pápai Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium, valamint a Göcsej Nyomda Kft., a szervezők azonban továbbra is várják a szakmai, vállalati és művészeti intézmények, partnerek megkeresését, akik nyitottak az együttműködésre, hiszen így lesz lehetséges a művésztelep dimenziójának és nemzetközi szerepének fokozatos tágítása.
