Az időszaki fotókiállítás rendhagyó módon elsősorban nem a falu messze földön híres, gyönyörű, dúsan díszített népviseletét kívánja bemutatni, hanem egy adott időszakban készült diaképek segítségével a faluban élők hétköznapjaira koncentrál. Az inaktelki pillanatképekkel pedig a mindenkori emberi közösségek kapcsolatrendszerét igyekeztek leképezni a kurátorok, belevonva a látogatókat is: a padlóra írt fogalmak és a kimerevített pillanatokat őrző fényképek segítségével mindenki végiggondolhatja a saját kapcsolatrendszerét, az őt körülvevő emberekhez fűződő viszonyát. Ehhez még egy mágnestáblát is rendelkezésre bocsát a kiállítás: geometriai elemek felhasználásával bárki elkészítheti a saját kapcsolati hálóját.
Az a látogató, aki a lelki elmélyülés helyett inkább egy izgalmas fotókiállításra kíváncsi, az sem fog csalódni. A körkörös, de átjárható installációkon elhelyezett fényképek egy falusi sétára invitálnak, képletesen a falu utcáin, a házak között bolyonghatunk. A kiállítás úgy vezeti a nézőt, mintha csak odaköszönnénk a kerítés mögött állóknak, az utcai lócákon üldögélő néniknek, még a faluban kóborló aprójószág is a lábunknál kapirgál. Ahogy a körökön egyre beljebb kerül a néző, a fotókon szereplő emberek is egyre közelebb kerülnek, míg a legbelső körben négy gyönyörű portré néz szembe a látogatóval. A belső körív másik oldalán egy negyvenes éveiben járó nő hét portréja látható. A legtöbbször hétköznapi viseletben járó hölgy a fényképezés kedvéért népviseletbe öltözött hét különböző élethelyzetnek megfelelően. Izgalmas végigkövetni, hogy mennyire megváltozik a kedves női arc karaktere, ha a vasárnapi istentiszteleten, vagy temetésen, vagy akár a táncos mulatságban használatos kendője keretezi az arcát.
A saját házuk előtt elkészített családi fotók különbözősége és egyben hasonlósága sokat elárul az emberi közösségekről: a hasonlóság a közösség szabályait, hagyományait, elvárásait s egyben biztonságot adó kötelékét bizonyítják, a különbözőségek az egyéniségekről szólnak.
A kiállításon még használati útmutatót is kap a látogató: egy diaképet felhasználva bemutatják, hogy a fotó apró részletei miről is árulkodnak: például a szárítókötélen lógó nejlonzacskó és a csorba bögrébe ültetett virág arról tanúskodik, hogy a környezettudatosság itt a hagyományos életforma részét képezi.
A tárlat nem csupán az ezredfordulóra koncentrál, 2023-ban a múzeum munkatársai interjúkat készítettek a fényképeken szereplő családokkal, akik a fotókhoz kapcsolódó élményeikről, emlékeikről mesélnek a kiállításon vetített filmben.
A kiállítás diaképeit Winter Erzsébet készítette, aki a Néprajzi Múzeumnak elsősorban műtárgyfotósa volt. 2000 és 2002 között azonban kihasználta a kiállítás egyik kurátorának, Fülöp Hajnalkának a helyismeretét és falubéli elfogadottságát, a bizalmas légkör lehetővé tette a most kiállított bensőséges képek elkészítését.
Fotók: Incze László / Néprajzi Múzeum