A budapesti Apollo Galleryben kiállított anyag friss és lendületes, harsány és élénk, de ami miatt igazán ámulatba ejt minket, az a komplex referencialitás, amely egyszerre kapcsolja az alkotót a magyar geometrikus absztrakt hagyományhoz, a törzsi kultúrák világához, a pop-arthoz, valamint a francia felvilágosodás filozófiai eszméihez.
Nagyjából két éve Bernáth Dániel kompozíciói észrevehetően elmozdultak a narratívamentes, redukált vizuális nyelvvel operáló, a minimalizmus és az absztrakció formanyelvéből kiinduló művészeti praxisból, és poposabb lendületet vettek. A természet egyszerűsége mellett az édenkert gazdagsága is jelenvalóvá vált rajtuk, s egyre inkább azt éreztük, hogy a korábbi művek szótlansága, hangtalansága is átcsap valamiféle ritmikus dallamba (akár törzsi dobolásba). Bár a művek gondolatisága nem változott, a stabilitást és állandóságot sugalló vizualitás gyökeresen átalakult, dinamikussá és mozgalmassá vált. Aztán jött a barcelonai rezidenciaprogram, amely a vibráló, harsány színeket is meghozta, valamint azokat az apró elemeket, amelyek szimbólumokká alakultak a képeken, s játékossá tették a kompozíciókat.
Bernáth mostani művei még szintén kapcsolódhatnának a festészet utáni absztrakció colorfield és hard-edge irányzataihoz, akár Bak Imre művészetéhez, azonban annál sokkal érzelmesebbek és személyesebbek, ilyen értelemben pedig líraiak, sőt, Bernáth tiszta, geometrikus formákkal és telített színekkel készült képei narratív jegyeket mutatnak fel. Természeti világokba lépünk, ősi, érintetlen és vad tájba, amelynek sajátos flórája és faunája az egzotikum varázsát hordozza.
A geometrikus formák természeti tájakká állnak össze a fejünkben, szürreálisak és álomszerűek, ugyanakkor az érintetlen dzsungelek érzetét is beemelik az asszociációs mezőnkbe. Így ezek az alkotások az ősi természet iránti elemi vágyakozásról is szólnak. Bernáth Rousseau-hoz hasonló erővel szólal fel a művi élet ellen, és a természetes, eredeti állapot iránti vágyát tematizálja kompozícióiban.
E művekben azonban az az igazán érdekes, hogy nem csak a magyar és európai eszmékre és ideákra rezonálnak erősen. A naturalizmus mellett az animizmus, a totemizmus és az analogizmus jellemezte kultúrákhoz is kapcsolódnak, amelyek a jól ismert európai, kapitalista és technonaturalista berendezkedésünktől eltérően bizonyosfajta szellemiséggel ruházzák fel a minket körülvevő dolgokat.
A Bernáth művészetében először felbukkanó maszkszerű reliefek is a totemizmus felé mutatnak. Olyan entitásként jelennek meg, amelyben a varázslás mentén kapcsolódik össze egymással élő és élettelen, emberi és nem emberi. Ezt az érzést erősítik a tollas és gömbölyded formákból építkező szobrok, amelyek tágabb perspektívából olvasva számos mai afro- és etnofuturista nézőponttal is harmonizálnak.
Új műcsoportot jelentenek a falra applikált reliefek is, amelyek csápos élőlényekre, tengeri növényekre, korallokra, torz szobrokra, ősi jelekre emlékeztetnek. Biomorf és geomorf képzettársításaink ébrednek, de eszünkbe juthatnak olyan mitológiai alakok is, mint Gaia vagy a gorgók.
Bernáth képtábláira tekintve az európai hagyományból Picassóra vagy Vajda Lajosra is gondolhatunk. A szentendrei alkotó festményein is az organikus és architektonikus motívumok keverednek. A növényi fragmentumok, absztrahált szemek és csendéletszerű összeállítások a káosz és a rend határán egyensúlyoznak. Azt érezzük, az egyensúly és a harmónia törékeny, s bármelyik pillanatban megszűnhet a nyugalmi állapot. Mégis, derűt és örömet érzünk e képek láttán, a kompozíciók teli vannak energiával, a formákból optimizmus sugárzik. Azt érzékeljük, hogy otthonra leltünk ebben a különös és burjánzó világban.
A kiállítás december 7-ig látogatható.
Fotók: Biró Dávid / Apollo Gallery
