Ne vesszen el, ami működik

„Ez a program az egykori JAK-műfordítótábor folytatása, az 1980-as évek közepe óta gyakorlatilag folyamatosan működik – mondja. – Amikor a JAK megszűnt, Balogh Endrével, a Prae kiadóvezetőjével abban állapodtunk meg, hogy amit csak lehet, átmentünk. A műfordítótábor ilyen volt: a magyar irodalom külföldi fordítóinak szól, fontosnak tartottuk, hogy ne vesszen el.”

Kiknek szól a tábor, és mi történik közben?

A táborba elsősorban külföldi pályakezdő fordítók érkeznek: idén húsz hallgató érkezik, akik angolra, hollandra, horvátra, kirgizre, kínaira, olaszra, oroszra, németre, románra, valamint udmurtra fordítják majd a kiválasztott magyar szövegeket. A tábor nyelvi képe így egyszerre stabil és folyamatosan változó: vannak „nagy” nyelvek, amelyek szinte minden évben jelen vannak, és vannak ritkábbak, amelyek különlegesen izgalmas perspektívát hoznak be a munkába.

„Meglepően sok helyen létezik magyar szak vagy magyar specializáció – magyarázza L. Varga Péter. Sok helyen működik magyar lektorátus. Ha a lektor jól dolgozik, bátorítja őket, hogy jöjjenek Magyarországra tanulni – Balassi-képzésre, ELTE-re, más egyetemekre. A legtöbben már itt vannak az országban, amikor megismerkednek a táborral, és jelentkeznek.” Az eredmény: egy nyelvi kavalkád és egy tábor, ahol egy hét alatt változatos stílusú magyar szövegeket fordítanak le még változatosabb nyelvekre.

Egy nap a táborban: szövegek, beszélgetések és esti rászabadulás a szerzőkre

A tábor átgondolt szakmai programra épül, barátságos, elvonulós környezetben. Szigliget azért ideális helyszín, mert egyszerre inspiráló, és „elég messze van” ahhoz, hogy a résztvevők valóban a közös munkára koncentráljanak.

Délelőttönként szemináriumi munka zajlik: mindennap 10-től kora délutánig fordítói műhelymunka van. A szemináriumokat két tapasztalt műfordító, Imreh András és Rácz Péter vezetik. „Rácz Péter általában mindennap új prózaszöveget hoz, Imreh András inkább egyetlen verssel vagy rövidprózával dolgozik három napon át – mondja L. Varga Péter. 

A résztvevők a magyar szövegeket saját nyelvükre ültetik át, majd közösen megbeszélik a felmerülő kérdéseket. Van, ahol egy szó kulturális háttér nélkül nem érthető, máshol egyszerűen nem létezik rá fogalom. „Volt olyan év, amikor udmurt hallgatónk volt, és épp Egressy Zoltán Portugál című darabjából fordítottak – meséli L. Varga Péter. – Az udmurt kultúrában egyszerűen nincs kocsma mint intézmény, az emberek egymáshoz járnak át. Ilyen és hasonló kérdéseket is megbeszélnek a résztvevők – ezekből rengeteget lehet tanulni.”

Délutánonként irodalmi és kiadói előadások következnek. Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese az adott év legfontosabb magyar szépirodalmi megjelenéseiről beszél, Szirák Péter, a Debreceni Egyetem professzora a kortárs magyar prózát helyezi tágabb irodalomtörténeti összefüggésbe, nagyjából a 20. század második felétől napjainkig.

Emellett lesz egy „kiadói délután” is: Balogh Endre kiadóvezető a Prae friss szépirodalmi megjelenéseit mutatja be, külön figyelve azokra a címekre, amelyek a fordítók számára is izgalmas lehetőségeket rejtenek. Esténként meghívott vendégek érkeznek – minden este másik alkotóval találkozhatnak a fordítók. „Általában olyan szerzőket hívunk, akiknek friss könyvük van, de gyakran jönnek nagyobb életművű írók is – mondja L. Varga Péter. – A beszélgetés után mindig van kötetlen rész, ilyenkor a fordítók szó szerint »rászabadulnak« a szerzőre: kérdeznek, ismerkednek. Nagyon sok fordítás és kötet innen, egy ilyen esti találkozásból indul el.”

Az idei táborban többek között Mécs Anna, Fábián Tamás, Csordás Kata, Horváth Florencia, Bognár Péter és Tótfalusi Ágnes lesznek a vendégek.

Több mint nyári élmény – szakmai eredmények és sikerek

A tábor gyakorlati eredményei jól láthatók: az elmúlt évtizedekben több mint ötszáz résztvevő fordult meg a műfordítótáborban – számos műfordító, mentor, író, költő és szerkesztő. 

„Vezetem magamnak a listát azokról, akik részt vettek – meséli L. Varga Péter. – Egy észt barátom például a tábor idején kezdett el komolyabban foglalkozni Krasznahorkai Lászlóval; végül ő fordította le a Sátántangót, ami aztán elnyerte az év legjobb észt fordításának járó díjat. Az ilyen történetek mutatják, miért érdemes ezt csinálni.”

A tábor hosszú távú célja, hogy a résztvevők a közös munka során stabil szakmai gyakorlatot építsenek, és ezzel párhuzamosan elindítsák vagy továbbvigyék saját publikációs pályájukat. Fontos szempont az is, hogy a szigligeti napok alatt élő kapcsolat hálózata jöjjön létre: a hallgatók ismerkednek kiadókkal, folyóiratokkal, ösztöndíjprogramokkal, szerkesztőkkel, és gyakran itt találkoznak először azokkal a szerzőkkel, akiknek később egész köteteit fordítják le. 

Legendás tábor, legendás történetek

A tábor története 1983-ig nyúlik vissza, és hogy mennyi minden történt azóta, arról talán Rácz Péter tud szemléletesen mesélni:

„Mindegyiken ott voltam, már Ádámtól és Évától – mondja nevetve. – A legelső még a KISZ, a későbbiek pedig a JAK szervezésében volt, a Prae pedig azért vette át, hogy ne vesszen el. Felért egy nyaralással, csak közben dolgoztunk is.”

Idén a speciális stílusú Magyarmesékkel, Füst Milánnal és Csáth Gézával készül a délelőtti műhelyekre – elmondása szerint mindegyikről lehetne elmélyültebben beszélni, akár háromszor ennyit is, de izgalmas nyelvi kihívásoknak néznek elébe. 

Hol lehet követni a történéseket?

A hét folyamán Bakó Sári naplót ír a táborról – fotókkal, háttértörténetekkel, izgalmas kulisszatitkokkal –, aki kíváncsi a műfordítók mindennapjaira, az bepillantást nyerhet a prae.hu oldalán megjelenő bejegyzésein keresztül.

Nyitókép: L. Varga Péter. Fotó: Kultúra.hu