Mostantól zsebben is elfér a múzeum – Megjelent a Textúra tíz évét összefoglaló POKET-kötet
A Szépművészeti Múzeum Textúra-sorozata tíz éve hívja közös térbe a képzőművészetet, az irodalmat és a színházat – most pedig egy POKET-zsebkönyvben folytatja életét. A frissen megjelent válogatás 33+1 kortárs szöveget gyűjt egybe, egyszerre jubileumi lenyomat és új fejezet: archiválja az elmúlt évek egyszeri estjeit, miközben kinyitja a múzeum tereit a külvilág felé. Pénzes Boróka, a Textúra projekt vezetője mesélt arról, hogyan talált egymásra a Szépmű és a POKET, mitől különleges ez a válogatás, és hogy miként folytatódik a Textúra.
Hogyan talált egymásra a Szépművészeti Múzeum és a POKET – honnan indult az együttműködés?
A POKET kereste meg a múzeumot: Vecsei H. Miklós vetette fel, hogy a Textúra-szövegeknek nagyon jó helye lenne egy zsebkönyvben. Az együttműködés különösen kedves, mert Vecsei H. maga sosem volt „textúrás” színész – többször hívtuk, de valahogy mindig úgy alakult az élete és a bemutatók időzítése, hogy nem jött össze a vele való közös munka. Más projektekben viszont dolgoztunk együtt, így ismerte közelebbről a Textúrát is. Most pedig alkalom nyílt arra, hogy közösen hozzunk létre valamit.
Miért fontos a Szépművészeti Múzeum számára a most megjelenő kötet?
A múzeumban régóta álmodoztunk arról, hogy ki kellene adni a Textúra-eseményeken elhangzott szövegeket. Az intézményben elsősorban katalógusokat és gyűjteményeket bemutató köteteket adunk ki, egyéb kiadványokban kevesebb a gyakorlatunk. Egy Textúra-kötet régi vágyunk volt, azonban a tervet mindig tolni kellett, a megvalósításig sosem jutottunk el. Óriási öröm volt, hogy végül egy olyan kiadó keresett meg, amely gondolatiságával egyetértünk – ráadásul mindannyian POKET-olvasók is vagyunk.
A kötet a Textúra tíz évét foglalja össze, így jubileumi kiadványként is tekinthetünk rá. Milyen szövegek szerepelnek benne?
Az időzítés kézenfekvő volt: 2014-ben indult a Textúra, a 2025-ös évad a jubileumi, tizedik kiadás volt. Ezalatt közel száz írás született, amelyek mindegyike természetesen nem kerülhetett bele egy ilyen típusú kiadványba, szelektálni kellett belőlük. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a könyv nem „best of”. Rengeteg szövegről beszélünk, ezeket objektíven rendezni illúzió lenne: szubjektív válogatásról van szó.
Ki válogatta a könyv anyagát, és mi alapján állt össze a 33+1 szöveg?
A kötet szerkesztését teljes egészében Asztalos Emese végezte a POKET oldaláról. Mi átadtuk neki az összes eddigi Textúra-szöveget, és szándékosan nem tereltük őt semmilyen irányba.
Néhány alapelvben azért megegyeztünk. Szerettük volna, ha egy szerzőtől csak egy szöveg szerepel – miközben a Textúra történetében több író is visszatérő alkotó volt. Törekedtünk a női és férfi szerzők nagyjából kiegyenlített arányára, illetve arra, hogy több generáció is jól látható legyen. Így született meg a 33+1-es struktúra: harminchárom kortárs szöveg, plusz az Esterházy-írás, amely egyfajta „ősszöveg”.
Honnan jön az Esterházy Péter-szöveg, és mitől „+1”?
Esterházy Péter A hirtelen barátság című szövegét nem a Textúrára írta, hanem a Ganymed Goes Europe című, nemzetközi múzeumi projekt keretében. Ez a bécsi Kunsthistorisches Museum kezdeményezése volt, amely aztán több európai intézménybe is eljutott, és tulajdonképpen ebből nőtt ki később a Textúra: ugyanaz a gondolat, hogy az állandó gyűjtemény műtárgyai kortárs irodalmi és színházi reflexiók által „szólaljanak meg”. Esterházy szövege ezért számunkra egyfajta forráspont, előzmény. Már a tizedik Textúrában is szerepelt, teljesen természetes volt, hogy az antológiába is bekerüljön.
Mely szövegek állnak különösen közel hozzád?
Személyes kedvencem például Kemény István szövege, amely Bortnyik Sándor A zöld szamár című képéhez kapcsolódik. A jubileumi évad kedvéért az MNG-ből le is hoztuk a festményt a Szépművészetibe. A szöveg nagyon humorosan szólaltatja meg a képen látható szereplőket és motívumokat.
A Textúra-szövegeknek több tipikus „beszélője” van. Van, aki úgy ír, mintha maga a kép beszélne – ez a lírai énbe való belehelyezkedés az egyik leggyakoribb forma. Mások a történelmi kontextust emelik ki: például Kemény Zsófi Orlai Petrich Soma képéhez írt szövege sokkal inkább történeti esszé felé húz, miközben monodráma marad. És vannak olyan írások is, amelyek szinte teljesen elszakadnak az eredeti kontextustól, és tisztán személyes asszociációkból épülnek – ezekben alig marad nyoma a művészettörténeti „kötelezőknek”, mégis működik a kapcsolat a műtárggyal.
A humor is rengeteget segít: a múzeum könnyen válik rideg, templomszerű térré, miközben egy csomó Textúra-szöveg kifejezetten szellemes, játékos. Ettől élőbb, élményszerűbb lesz a gyűjtemény is. Nagyon szeretem ezt a sokféleséget: nem az a cél, hogy egyetlen „helyes” olvasatot adjunk, hanem hogy megmutassuk, mennyiféle módon lehet egy képre ránézni.
A Textúra alapvetően színházi esemény: előadásra szánt monológok születnek a múzeum tereiben. Mi történik ezekkel a szövegekkel, amikor bekerülnek egy pici, intim zsebkönyvbe?
Egy réteget biztosan elveszítenek, ugyanakkor nyernek is valamit. Eltűnik a színházi réteg. Az élő előadásban teljesen más karaktere van ugyanannak a szövegnek, mint amikor ülünk otthon, a buszon vagy egy kávézóban, és csendben olvassuk.
Ugyanakkor a POKET-könyv sokkal bensőségesebb befogadást tesz lehetővé. Minden szöveg mellett ott van az ihlető műalkotás reprodukciója, tehát a kötet egyben egy kis méretű album is. Aki szeretné, összevetheti a festmény részleteit a szöveg egyes mondataival, ki lehet ízlelni azokat az apró utalásokat, amelyeket egy sétáló, „átterelt” közönség sokszor elszalaszt. Egy Textúra-esten három emeletet járunk be, rengeteg az inger, a következő jelenet már a sarkon vár – ez nagyon intenzív, de kevés idő marad a szöveg finom részleteinek a befogadására. A könyv pont ezt adja vissza: a lassú, elmélyült olvasást.
A Szépművészeti Múzeum számára fontos cél a művészet demokratizálása. Hogyan segít ebből a szempontból egy POKET-kötet?
Egyrészt nagyon konkrét értelemben: a Textúra-antológiát ugyanúgy meg lehet venni az utcai POKET-automatákból, mint bármelyik másik zsebkönyvet. Másrészt az állandó gyűjtemény szempontjából is fontos. A múzeum rengeteg eszközzel próbálja láthatóvá tenni, mennyi kincs van jelen ezekben a terekben: a Textúra eleve ezt szolgálja, és a kötet még egy csatorna ehhez. A falakon lógó képek – akár több száz éves festmények – kilépnek a „szent térből”, és egy kis repró formájában bekerülnek a zsebünkbe, a táskánkba. Reméljük, hogy sok POKET-olvasó, aki eddig nem feltétlenül volt rendszeres múzeumlátogató, a könyv után kedvet kap élőben is megnézni ezeket a műveket.
Van még egy nagyon hétköznapi, mégis fontos dimenzió: be lehet jönni a kötettel a Szépművészetibe, le lehet ülni a kép elé, és egyszerre nézni-olvasni. Ez egyfajta „slow looking”: nem végigsvenkeljük a termet, hanem valóban időt töltünk egy képpel és szöveggel.
A Textúra estjein is a lassítás, a fókusz visszaszerzése a cél.
Nagyon is. Minden múzeumi kutatás azt mutatja, hogy az átlaglátogató néhány másodpercet tölt egy-egy műalkotás előtt. Mi azt szeretnénk, ha nem az lenne az élmény, hogy „kipipáltam a kiállítást”, hanem az, hogy volt két-három kép, amellyel valóban találkoztam. A Textúra alatt egy jelenetben tíz percig is néznek egy festményt, miközben hallgatják a monológot. Ugyan egy alkalommal csak néhány kép kerül fókuszba, azonban azokat alaposan meg lehet nézni. A könyv ugyanezt a logikát viszi át az olvasásra: nem kell az egész antológiát „letudni” egyben, elég egy szöveg és egy kép, amire tényleg oda lehet figyelni.
A kötet közben archivál is: rögzít valamit, ami eredetileg nagyon efemer. Van tudatos „megőrzési” szándék a háttérben?
Abszolút. Egy Textúra-előadás mindig egyszeri: adott színész, adott tér, adott közönség. 2021 óta ugyan rögzítjük a teljes évadokat az e-színház felületére, így már négy Textúra-sorozat elérhető felvételen.
Segít, hogy a Textúra ne csak „kampányjelenség” legyen – egy intenzív időszak, aztán csend –, hanem legyen valami, ami a következő évadig is velünk van.
Hogyan látod a Textúra jövőjét? Lesz folytatás a jubileum után is?
Igen, ezen már most dolgozunk. A tizedik Textúráig minden évben 8–10 író különálló jeleneteiből épült fel az est: ők nem találkoztak egymással, nem volt közös történet, mi pedig rendezőkkel együtt fűztük össze a szövegeket. A 11. kiadásnál szeretnénk ezen csavarni egyet: egyetlen íróval dolgozunk, aki a rendezővel közösen egy nagyobb történetet ír, amely töredékekben jelenik meg a múzeum különböző tereiben.
Ezzel visszahozzuk a kezdetek „bolyongós” struktúráját is: a nézők ismét szabadon járhatják be a teret, mindenki más sorrendben hallhatja a jeleneteket, és mindenkinek kicsit máshogy áll össze a történet.
Fotók: Debre Kriszta/Szépművészeti Múzeum
