Ha vannak valóság írta tündérmesék, Zsiga Melinda története biztosan az. Édesanyja nem vitte haza a kórházból a picike Somogy megyei putriba, később két nevelőszülő is túladott rajta. Verték, éheztették, és az iskolában is gyakran volt a kortársak gúnyolódásának céltáblája. Kilencéves korára már annyi mindenen volt túl, hogy nehezen szavazott bizalmat annak a családnak is, aki végül szeretetébe fogadta. Mégsem kallódott el, hanem elszánt akarással küzdött ki magának egy kick-box-világbajnoki bronzérmet, és sportkarrierje azóta is töretlenül dübörög, talán mert már nemcsak a testét edzi, hanem a lelkét is igyekszik rendben tartani. Egy kívül-belül gyönyörű emberrel beszélgettem.
Sportkarrierjét hét-nyolc évesen, atlétikával kezdte. Ügyes és kitartó volt, a tanárai dicsérték, és a sikerélmény mámorítóan hatott rá. Akkoriban alakult meg a marcali kézilabdacsapat, amikor felsős lett, és Melinda is játszhatott. Ebben is tehetségesnek bizonyult.
– Rengeteg kézilabdameccset néztem, és láttam, hogy az emberek mennyire szeretik a kézit, milyen népszerűek a lányok. Már akkor tudtam, hogy én a sport által szeretnék kiemelkedni – idézi fel. – Vannak jó emlékeim is, de vegyesek az érzelmeim, ha erre az időszakra gondolok. Azt hiszem, ahol sok nő van összezárva, az sosem egyszerű, mert a rivalizálás, a féltékenység gyakran megjelenik. Csapatjátékosnak tartom magam, mindig szorgalmas és kitartó voltam, az edzéseket sosem lógtam el, nem feleseltem, sorra lőttem a gólokat. Mégis sokszor mentem gyomorgörccsel edzésre. Ha páros feladat volt, biztos lehettem benne, hogy én leszek az, akinek nem lesz párja. Nem tudom mással magyarázni, mint hogy roma vagyok, és emiatt nem akart párban lenni velem senki. De ebből is sokat tanultam, mert ma már edzőként nagyon figyelek arra, hogy páros feladatnál senki se érezze kirekesztve magát.
A középiskola alatt már NB I/B országos kézilabdaligában játszott, és az volt a célja, hogy válogatott játékos lehessen. Amikor Budapestre került főiskolára, több csapatban is játszott egyszerre, kereste a helyét, ahol befogadják, ahol csak az számít, mit tud nyújtani a meccsen. Nem volt könnyű dolga.
– Egyik csapatban a csajok nem passzoltak nekem a pályán, nem szorítottak helyet az öltözőben, és a földön kellett öltöznöm, de ez senkit nem zavart. Volt olyan csapat, ahol az edző nagyon megértő volt, és látta a helyzetemet, mégsem tudott a lányok hozzáállásán változtatni, a másik helyen maga az edző volt, aki játéklehetőséget sem adva, tízperces bemelegítés után küldött el azzal, hogy nem férek be a csapatba. Saját magamért soha nem álltam ki, inkább eljöttem, de másokért már akkor is nagyon könnyen szót emeltem, mert azt nem bírtam elviselni, hogyha valakit igazságtalanul bántanak – mondja.
Sok bántást kapott a csapattársaitól az alkata miatt is, pedig sosem volt túlsúlyos, de akkoriban még nem figyelt az étkezésére. Rengeteget sportolt, de közben pörköltet evett nokedlivel, rántott húst majonézzel meg fehér kenyérrel.
– Azt képzeltem, azért néznek meg az utcán az emberek, mert kövér vagyok. A strandon nem mertem fürdőruhára vetkőzni, a boltba féltem bemenni, és ez néha még a mai napig előfordul. Ez a gátlásosság már gyerekként bennem volt, de lehet, hogy azért, mert roma származású vagyok, és ez a két dolog összeadódott bennem.
Egy idő után Melinda leküzdötte a félelmeit, és miután Budapestre került, évekig bikinimodell volt, sőt szépségversenyeken is megmérette magát. Amikor arról faggatom, hogyan tudta legyőzni a szégyenlősségét, egyáltalán mi vitte rá arra, hogy egy számára ennyire kényelmetlen szituációba hozza magát, nevetve emlékszik vissza az első, kínos alkalomra.
– Rettentően kiszolgáltatottnak éreztem magam a színpadon; ott az a rengeteg ember, rajtam legeltetik a szemüket, olyan, mint valami húspiac. Nagyon komfortzónán kívüli helyzet volt a verseny. Persze nem kényszerített rá senki, én vettem a fejembe, hogy megméressem magam, és ennek több oka is volt. Nem sokkal azután, hogy Budapestre kerültem, elszakadt a keresztszalag a térdemben. Ma már azt gondolom, hirtelen sok volt nekem ez a város, és néha még ma is az, például most is borzasztóan rosszul tájékozódom benne. Az első három napot végigaludtam. Egyedül voltam itt, egy állami gondozottaknak fenntartott lakásban lakhattam, de hirtelen mindent egyedül kellett elintézni, senkire sem számíthattam. Előtte sosem volt komolyabb sportsérülésem, úgyhogy szerintem ezek a lelki okok is közrejátszottak benne. A műtétre fél évet kellett várnom, majd újabb hat hónap rehabilitáció következett, amíg pihentetnem kellett a térdemet, és nem kézizhettem. Összetörtem, mert gyerekkorom óta sportolok, és nem tudtam elképzelni, hogy mozgás nélkül éljek. A bikinimodell-versenyekre készülve azt éreztem, talán dolgoztam már annyit a testemen, hogy kiállhassak.
Szép és veszélyes, bár nem hiszi el
Aki csak a bikinimodellek szép sminkjét, csillogó ékszereit és a flitteres fürdőruhákat látja, talán nem is gondolja, hogy ez egy folytonos erőnlétet kívánó, kemény sport. Melinda súlyzós edzéseket csinált, és odafigyelt a testsúlyára, a verseny előtti héten pedig már nemcsak szigorú diétával, hanem akár víz- és sómegvonással is terhelte a testét a szálkásabb izmokért és az áhított súlyért. A koplalás megviseli az idegrendszert, és nagyon fárasztó éveken át mindent feláldozni az esztétikum oltárán.
Emiatt épp szerencsés időben jött az életébe a boksz. Egy ismerőse hívta a boksztermébe, az edzőknek pedig tetszett a mozgása, biztatták, kis túlzással ott ragadt. Kick-boxra már a Vásony testvérek, Ferenc és Márton edzőtermében váltott, ahol azóta edzőként dolgozik. Bár az orvosa a térde védelmében nem javasolta ezt a küzdősportot, komolyabb sérülése azóta sem volt. Harminckét évesen, egy év versenyzés után nyert világbajnoki bronzérmet low kick kategóriában, majd két évvel később a szarajevói világbajnokságon is megismételte ezt az eredményt. K1-ben is versenyez, amatőrként és profiként is, ez utóbbiban mindmáig veretlen.
Hogyan folytatódott Zsiga Melinda karrierje sportolóként, edzőként, és mivel szeretne foglalkozni aktív pályafutása után, az a Magyar Kultúra magazin 2024/10. számában megjelent teljes cikkből derül ki, amelyben több más, a test témáját körüljáró írás is olvasható. A magazinról további információk itt.
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Kultúra
