100 éve született Solohov

   Orosz regényíró, elbeszélő. Mihail Alekszandrovics Solohov 1905. május 24-én születik a doni kozák régióhoz tartozó Vjosenszkajában. Apja alsóközéposztályhoz tartozó orosz ember, aki betelepül a kozákok közé. Számos foglalkozást űz, gazdálkodó, marhakereskedő, molnár. Anyja írástudatlan orosz parasztlány, egy kozák özvegye, aki hogy fiával foglalkozhasson megtanul írni és olvasni is. Solohov iskoláit Karginnban, Moszkvában, Bogucharban és Vjosenszkajában végzi, de mikor 1918-ban a polgárháború eléri a felső-doni régiót befejezi tanulmányait, és csatlakozik a Vörös Hadsereghez. Tanúja a felső-doni régió kozákjainak bolsevik ellenes felkelésének, és harcol az ellenforradalmi partizánok ellen.
   A polgárháború befejeződése után Solohov Moszkvába utazik, kétkezi munkából tartja fenn magát. Dolgozik dokkmunkásként, kőművesként, könyvelőként. Közben írói tanfolyamokon vesz részt. Első nyomtatásban megjelent műve az A teszt című szatirikus cikk, mely 1922-ben jelenik meg a moszkvai Josevszkaja Pravdában. Első elbeszélése, az Anyajegy 1924-ben jelenik meg. Solohov még ugyanebben az évben visszatér Vjosenszakjába, ahol minden idejét az írásnak szenteli. Ugyanebben az évben feleségül veszi Maria Petrovan Gromoslavkaiát. Két lányuk, és két fiúk születik.
   Solohov első elbeszéléskötete, a Doni mesék 1926-ban jelenik meg. A kötet elbeszéléseinek nagy része a polgárháború által kettészakított kozákságot ábrázolja, ahol a konfliktusok falvakat, családokat állítanak szembe egymással. 1926-ban kezdi írni a Csendes Don című nagyszabású regényeposzát, melynek kötetei 1928-1940 között láttak napvilágot. Solohov a kozákság sajátos világát egy család életén keresztül ábrázolja, melynek életét az első világháborút megelőző évektől egészen 1922-ig a szovjet-rendser megszilárdulásáig követi nyomon. (Ehelyt nem kanyarodunk rá az ismert történetre, mely szerint egy halott fehér tiszt málhájában találta a regényt Solohov felesége.) Solohovot elsősorban az foglalkoztatja, miért vettek részt a kozákok forradalom elleni küzdelemben. Solohov 1932-ben jelenteti meg a kozákok kollektivizálását megörökítő Új barázdát szánt az eke című regényét, melyben lelkesedéssel ábrázolja a folyamatot. A regényben olyan optimistán festi le a kollektivizálást, hogy műve hamarosan a kolhozvezetők kötelező olvasmánya. 1932-ben belép a kommunista pártba, 1937-től népi küldött.
   

   1933-ban ír Sztálinnak a brutális kollektivizálásról, és a mese szerint eléri, hogy segélyekkel csökkentsék az 1933-as ukrajnai éhség következményeit. (A 1932-33-as éhínségben közel hétmillióan pusztultak el. Ezen van mit csökkenteni.) Felemeli hangját az 1938-as tömeges letartóztatások ellen. Ugyancsak a mese szerint "hűtlenségi per" indul ellene, de nem esett bántódása, mivel a szovjet irodalmi közvélemény elismert alakja volt. Mintha Sztálint ez bármiben akadályozta volna.
   A második világháború alatt a központi lapok haditudósítójaként számol be a Don-vidéki eseményekről. Az 1942-ben megjelent A gyűlölet iskolája című propagandisztikus elbeszélésében összegezte az első háborús év eseményeit.
   1957-ben jelent meg világhíres kisregénye, az Emberi sors. A regény hőse, Andrej Szokolov német fogságba került, de ott is megőrizte hazája iránti hűségét. Családja pusztulása után egy árva kisgyerekkel kezdi újra életét.
   Solohov 1959-ben Hruscsov kíséretében Nyugat-Európa és az Egyesült Államokban utazgat. 1961-ben a Központi Bizottság tagjává választják. Beszédei és újságcikkei nagy részében hűen szolgálja az aktuális politikai irányvonalat.
   1965-ben megkapja az irodalmi Nobel-díjat.
   1984. január 21-én hal meg Vjosenszkajában.
   
   Találkozásom Solohov Elvtárssal