(MTI) - 1805. április 2-án született a dániai Odense nyomornegyedében, ifjúkori élete is kissé mesehősi. Korán elhunyt apja házaló cipész volt, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja cseléd. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, írni-olvasni megtanult, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával töltötte. A leckék elolvasásával nem sokat bíbelődött, viszont nagyon könnyen tanult hallás után. 11 éves volt, mikor anyja megelégelte fiának "úri passzióját", s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. Andersent azonban egyik mesterség sem tudta magával ragadni, továbbra is csak a könyvek és a színház érdekelték. 14 évesen, 1819-ben Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen.
Három keserves, nélkülözésekkel teli év következett. Kezdetben - némi csekély fizetség ellenében - egy fiúkórusban énekelt, ám mikor hangja megváltozott, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, érthetően csekély sikerrel. 1823-ban aztán némi javulás mutatkozott helyzetében: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, s felfedezte a fiúban a tehetséget. Vállalva a taníttatás költségeit, 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki azonban sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától. Inkább visszatért Koppenhágába, ahol pártfogója magántanárt fogadott mellé. 1828-ban megkezdte tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen, s a következő évben megírta első értékesnek tartott művét Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Az E.T.A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese azonnal sikert aratott.
Ezt követően élete szinte állandó vándorlással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, amelyről az Árnyképek egy harzbeli utazásból című útirajzában számolt be. 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott. 1835-ben, itáliai útjáról hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű A rögtönzőművész című regényét, melyet a következő két évben újabb regények követtek: 1836-ban az O.T. (Odenses Tugthus), 1837-ben A hegedűs. 1835-ben - először kissé restelkedve - megjelentette meséinek első kötetét Mesék gyermekeknek címmel. Első meséit a dán Művészeti Akadémia titkára kislányának, Ida Thielének kezdte írni, később - némi anyagi hasznot is remélve - vékonyka, illusztrálatlan füzetek formájában adta közre őket. Első füzeteiben népmesékből, népi legendákból, babonás történetekből indult ki dán és külföldi források alapján. Valószínű, hogy például A zsidólány című történet alapját egy magyar monda- és legendagyűjteményből vette. Későbbi füzeteiben azonban már egyre inkább a saját maga kreálta mesék domináltak.
A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet nem várt sikert aratott mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Csaknem száz nyelvre lefordították őket, alakjaik a társművészeteket is megihlették. Nehéz arra magyarázatot találni, hogy ezek a szomorú, sokszor pesszimista hangvételű, többnyire happy end nélkül végződő mesék miért olyan népszerűek a régi és a mai olvasók körében. Talán azért, mert bár Andersen a gyermekek közvetlen felfogóképességét meghaladó élethelyzetekről, érzésekről, eszmékről írt, a gyermeki szemléletmódot mindvégig megőrizte.
A meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem. 1840-ben megjelent A mulatt című darabjának langyos fogadtatása után azonban hosszú időre lemondott a drámaírói karrierről. Ismét utazni kezdett, s 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben örökítette meg. Ezek közül az Egy költő bazárja, a Svédországban és a Spanyolországban a legérdekesebb. 1841-ben a Dunán hajóztában néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. "Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet" - írta az Egy költő bazárjában.
Útjai alkalmával előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik - hozzá hasonlóan- alacsony sorból származtak. Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedte, dolgozta át. Természetének különcségeiről, agglegényéletéről, rejtett homoszexualitásáról, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek. Életének utolsó éveiben az elismerés számtalan jelét élvezhette: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén és több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben. Az 1860-as évek közepétől azonban már sokat betegeskedett, s a gyilkos kór (májrák) végül legyőzte a felejthetetlen mesék szülőatyját, aki 1875. augusztus 4-én halt meg Koppenhágában.
1956 óta a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) Hans Christian Andersen Díjat alapított, melyet kétévente adnak át egy-egy olyan írónak illetve illusztrátornak aki a jelölés időpontjában él, és akinek gyermekirodalmi munkássága jelentős.
