140 éve született Marcel Proust

Irodalom

(MTI) - Proust életében nem sok érdekes történt. Kiváló iskolákba járt, majd katonáskodott, irodalomból és jogból szerzett képesítést. Egyetemi évei alatt unokabátyja, Henri Bergson hatott rá erősen, tőle tanulta meg: az idő valódi múlásának semmi köze ahhoz a belső időhöz, melyet átélünk. Az arisztokrácia és nagypolgárság szalonjaiba járt, első írásai 1892-ben jelentek meg, összegyűjtött novelláit Gyönyörűségek és napok címmel adta ki.

A Dreyfus-ügyben aktív szerepe volt, vállalta a kirekesztés kockázatát is. Ekkor szerzett élményei fokozták kiábrándultságát az arisztokráciából, s allergikus asztmája miatt mindinkább visszavonult a társasági élettől. 1899-ben talált rá John Ruskin művészeti írásaira, ennek hatására a természet és a gótikus építészet felé fordult. Velencébe utazott, majd végigjárta hazája katedrálisait.
Szüleitől örökölt vagyona lehetővé tette nagy regényének elkezdését. Az első változatokat félretéve paródiasorozatot írt, többek közt Balzacról, Saint-Simonról, Flaubert-ről. 1909-ben teájának és madeleine süteményének íze felidézte a gyermekkort. Sorra megjelentek előtte regényhősei, s elkezdte Az eltűnt idő nyomában-t, a Swann című rész első változatát saját költségén adta ki.
 
Élete utolsó tíz évében igen beteg volt, parafával hangszigetelt szobában írt, szemét rejtett fényforrások kímélték. Csak éjszaka járt levegőre, s néma félhomályban emlékezett érdektelen életére, amelyet hét részben, 16 kötetben, érdekesen és újszerűen idézett fel. Már nem is élt szinte, csak emlékezett - átdolgozta a folytatást, az érzelmek mélyebbek, a szerkezet gazdagabb, sokrétűbb, a terjedelem háromszoros lett. A Swann új kiadásával együtt jelent meg a Bimbózó lányok árnyékában, amely 1919-ben Goncourt-díjat kapott, írója pedig egyszerre világhírű lett. Életében a Guermantes-ék (1921-ben), a Szodoma és Gomorra két kötete (1922-ben) látott napvilágot, ezek szövegét még Proust javította.
1922. november 18-án halt meg Párizsban, tüdőgyulladásban. A fogolynőt már nem tudta átdolgozni, ez a rész 1923-ban, az Albertine eltűnik 1925-ben, A megtalált idő 1927-ben jelent meg.