3. Versmetró-pályázat

Irodalom

A Café Bábel idén is útjára indítja - immár a harmadik - Versmetrót. Ez év elején József Attila műveit láthatta a közönség ? ez volt a Versmetró 2 -, két éve pedig az első változatot mutatták be, komoly sikerrel ? akkor az internetes szavazást Hollósvölgyi Iván költő nyerte

2005 őszén, két hónapon át, a metró piros és kék vonalán a szerelvények belsejében kifüggesztett 200 mai magyar vers, műfordításuk és a hozzájuk kapcsolódó kép segítségével jelenítik meg Budapest rejtett, titkos szépségét.

A ?Titkos hely? tematikus pályázati kiírás a költőket, a képző- és iparművészeket egy játékra invitálja: mutassák be azt a helyet a városban, amit a legjobban szeretnek, amire valamilyen személyes, titkos viszony miatt szeretettel gondolnak.

Ha van kedve részt venni a pályázaton, akkor keresgéljen a múltjában (vagy jelenében), és írjon egy verset - vagy készítsen egy képet! A képeket CD-re kiírva, jpeg formátumban várjuk az alábbi címre:

Café Bábel szerkesztőség

1038 Budapest, Tulipán u. 11.

A levélre írják rá: VERSMETRÓ

Kevés, kis formátumú kép (max. 200 KB) esetén a képeket a szervezők email-címére is küldhetik, de a kiválasztott képeket jó felbontásban újra meg kell majd küldeni. Az e-mailcímek: balazseszter@axelero.hu vagy a vagyim@yahoo.com. A költők természetesen az e-mailen vagy postán is elküldhetik alkotásaikat.

Beküldési határidő: 2005. szeptember 18.

A közlés feltételei:

- a tematika: TITKOS HELY

- szerzőnként legfeljebb négy kép/szöveg

- a közönség és a BKV miatt nem tartalmazhat obszcén, trágár stb. szavakat

- az előző versmetrók tapasztalatából kiindulva cégnevek, márkanevek említése sem ajánlott

- a versek esetében: maximum 600 karakteres terjedelem

A jutalom:

- nagy publicitás (közel egymillió olvasó naponta), két hónapon át

- a legnépszerűbb versek pénzjutalomban részesülnek

A pályázatokat felkért zsűri értékeli, az eredményről szeptember végéig minden pályázót értesítenek.