(MTI) - A francia irodalom talán legzűrösebb életű fenegyereke ismeretlen apa és egy Gabrielle nevű nő gyermeke. Anyja a szülés után hamarosan a gyámhatóság gondjaira bízta. Genet hétéves koráig egy parasztcsaládnál nevelkedett, jó magaviseletű, csendes, társaihoz képest komoly és okos gyerek volt, akinek azonban korán szembesülnie kellett számkivetettségével, törvénytelen voltával, s ez dacossá tette a külvilággal szemben. 15 évesen már több lopási ügybe is belekeveredett, javítóintézetbe került, ahonnan megszökött, s csavarogni kezdett. 1930-ban beállt az Idegenlégióba: nem a harci vágy fűtötte, hanem az újoncpénz. Légiós kalandja ismét tolvajlással - és szökéssel - végződött, egyszerűen lelépett néhány tiszti bőrönddel. Ezt követően bejárta csaknem egész Európát, nyomorgott, csavargott, koldult, lopott, s prostituáltként is kereste kenyerét.
1936-ban tért vissza hazájába, ahol piti tolvajból betörővé "avanzsált". A német megszállás alatt többnyire börtönben ült, a németeket ugyan nem szerette, de kegyetlenségük imponált neki. A zárkában kezdett el írni, első művei versek voltak, amelyek később néhány kötetben 1945-ben, illetve 1948-ban megjelentek, de 1945-re felhagyott a versírással. Első prózai művét, a Virágos Miasszonyunk című regényét a fresnes-i börtönben írta a zacskóragasztáshoz használatos papírra, ezért persze meg is büntették, mert rongálta a hatósági anyagot. Sartre, aki 1944-ben került ismeretségbe Genet-vel, s később egy hatalmas monográfiát is szentelt neki Szent Genet, komédiás és mártír címmel, Genet első regényét sommásan "a maszturbáció eposzának" nevezte. Tény, hogy Genet későbbi regényeinek is, ahogy Bajomi Lázár Endre kiemeli, vezérmotívuma a szerző pánszexualizmusa és a halál, mindkettőnek elsősorban erőszakos formája.
1947-ben újabb regényt írt, Gyászszertartás címmel, arról a fiúszeretőjéről, aki 1944-ben a torlaszokon esett el. A halál, a börtön a témája az 1948-as A rózsa csodája című regényének is, majd 1949-ben megírta csavargásainak krónikáját, prózaírói testamentumát, A tolvaj naplóját. Közben 1948-ban tizedszer is bebörtönözték, s az a veszély fenyegette, hogy életfogytiglani gyarmati száműzetésre ítélik, ám Sartre és Cocteau közbenjárására a köztársasági elnök kegyelmet adott neki.
Műveinek sorsa is érdekesen alakult: a háború után egy kis lyoni kiadó fényűző kiadásban megjelentette addigi munkáit, de csak illegálisan terjesztette őket, a legális kiadások csupán 1947-49-ben jelentek meg. Egy művét, A bresti Querelle címűt maga Cocteau illusztrálta. Ebből készült Fassbinder utolsó, nagy vihart kavart filmje is. Genet fogadtatása kettős volt: kiváló írók álltak ki mellette, s magasztalták mocsokban és bűnben fogant, azt megéneklő művészetét, a közönség másik fele viszont gyanakodva és undorral tekintett a javíthatatlan börtöntöltelékre, akit antiszemitának és nácibarátnak is tekintettek.
Igazi ismertségre, egyfajta népszerűségre drámáival tett szert, különös hangulatú, nehezen értelmezhető darabjaival az abszurd színjátszás egyik úttörője lett. Első drámája egy valós gyilkossági ügy alapján készült A cselédek címmel. Könyvalakban Pléiade-díjat kapott, de a színpadon először csúfosan megbukott, s 1947-es előadását is felháborodás kísérte. Genet az íróknak azon ritka fajtájába tartozott, akiket egyáltalán nem érdekelt sem a felháborodás, sem a magasztalás, mindig a saját útját járta. Börtönélményeinek, s tulajdonképpen A cselédek témájának újrafeldolgozása a Szigorított börtön, amely 1949-ben került színre. Az ötvenes évektől a prózaíró Genet háttérbe vonult, 1956-tól, Az erkély megjelenésétől végképp a drámánál kötött ki.
Jellemző módon műveit előbb mindig külföldön állították színpadra, így Az erkélyt először egy kis londoni színház mutatta be botrányos körülmények között, a szerzőt például egész egyszerűen kitiltották a színházból. Az áttörést Peter Brook 1960-as párizsi rendezése jelentette, a kritika ugyan nem rajongott érte, de Genet elindult a világhír felé. A darab színhelye egy bordély, ahol a vendégek püspöknek, tábornoknak, bírónak álcázva élhetik ki vágyaikat, a hatalom és a nemiség bűvöletében. Az 1959-es A négerek című darabban - Genet kifejezésével bohóctréfában - négerek játszották el a közönségnek, milyennek látják és milyenné alakították őket a fehérek. 1961-ben az algériai háború elleni tiltakozásul megírta A paravánok című drámáját, amelyet előbb Nyugat-Berlinben, majd 1966-ban Párizsban is bemutattak, s az előadást, mint mindig, hatalmas botrány kísérte. Genet-nek ez a legpolitikusabb darabja, a gyarmati hódítókat, a kizsákmányolókat még soha nem ábrázolta ilyen vérszomjasnak, ilyen maró gúnnyal, mint A paravánokban.
A botrányok lassan elcsitultak, Genet pedig elhallgatott. Folytatta bohém életét, utazott a világ minden tájára, a Közel-Keletre, Japánba, az Egyesült Államokba, ahol szimpatizált a színesbőrű Fekete Párducok mozgalmával. Mikor anyagi helyzete rendeződött, örökbe fogadott egy kisfiút, akinek taníttatására nagy gondot fordított, mikor felnőtt, házat vett neki és ki is házasította egy elvált, háromgyerekes asszonnyal. Állítólag Genet, a karcos, harcos, anarchista lázadó a gyerekek körében megváltozott, minden figyelmét, energiáját és szeretetét nekik szentelte.
A hetvenes évek végén öt kötetben kiadták összes műveit, 1983-ban megkapta a Nemzeti Irodalmi Nagydíjat. 1986. április 15-én hunyt el Párizsban.
Darabjait Magyarországon is bemutatták, eleinte főként kisebb színpadokon, 1986-ban megjelent drámáinak gyűjteményes kötete, majd 1992-ben A tolvaj naplója is.
