Adyra emlékeznek Nagyváradon

Irodalom

 
(MTI) Az Egy kis séta című történelmi vetélkedőre Nagyvárad mind a tíz, magyar tannyelvű oktatásnak is otthont adó iskolájából jelentkeztek 5?8. osztályosokból álló csoportok ? nyilatkozta Kecse Gabriella szervező, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatóhelyettese a Krónika című romániai napilap keddi számában.
    
A gyerekek a feladatok egy részét előre tudták ? például egy verssel, illetve egy jelenettel is kellett készülniük a költő váradi éveivel kapcsolatban.
    
A versenyszámok jó része terepen, Ady nagyváradi tartózkodásának jellegzetes helyszínein folyik majd. A verseny a városházán kezdődik délben, majd a városi színházépületben adhatják elő a csoportok a jelenetet, amellyel készültek. Az előadásokat F. Bathó Ida, a Szigligeti Színház művésze zsűrizi majd. 
    
A folyatásban a gyerekek részt vesznek Ady Endre szobrának megkoszorúzásán és ezt követően szavalnak a diákok az Ady Endre Kulturális Központban, és itt bírálják el a gyerekek által készített turistacsalogató plakátokat is. Végül a verseny eredményhirdetését is a központban tartják. 
    
Pénteken, november 25-én Ady egykori kedvenc váradi kávézójában, a ma Ady-emlékmúzeumként funkcionáló Müllerájban emlékeznek meg a költőről, elsősorban az őt leginkább Váradhoz kötő, Lédához fűződő nagy szerelemről. 
    
A beszélgetésen Tóth János, a múzeum igazgatója mellett Péter I. Zoltán történész is részt vesz, Kiss Csaba és Molnár Júlia színészek pedig verseket szavalnak majd.