Bár Benedek Anna és Tamás Zsuzsa irodalmi beszélgetéssorozatának címe hírhedt riválisok összeeresztését sejteti, szerencsére nem egymás torkának ugró szerzők hadakozását kísérheti figyelemmel, aki betér a Nyitott Műhelybe. Ahogy a szervezők fogalmaznak, ez sokkal inkább "az irodalmi ellenkezések fortyogó fazeka", amelyben a két központi figura a saját "főztjével" kínálja meg egymást és a megjelenteket, az eltérő és azonos vélemények keveredése, a különböző közelítések kerülnek előtérbe.
A közelítés különösen fontos kifejezés a sorozat kedden este megrendezett epizódjának esetében, hiszen két olyan szerző találkozásának lehettünk tanúi, akik az elvesztett szülőhöz fűződő ambivalens viszonyukat regénybe öntötték. Vajda Miklós író, műfordító, kritikus, szerkesztő Amerikában elhunyt édesanyját, míg Györe Balázs író, költő egy előkerült napló alapján más megvilágításba került édesapját idézi elénk. Pontosabban nem is annyira őket, sokkal inkább azokat az ambivalens érzéseket, nyitva maradt kérdéseket és töprengve keresett válaszokat, amelyek minden ellentmondásos emberi kapcsolatot jellemeznek.
Vajda Miklós Anyakép, amerikai keretben című könyvének megírását bevallása szerint az édesanyja és közte fennállt bonyolult kapcsolat kibogozásának és tisztába tételének szándéka inspirálta. Az író elmondta, úgy érzi, számadással tartozik, ki kell érdemelnie anyja bocsánatát: "Ő nincs, én vagyok. Az érintkezés egyetlen módja, hogy írok róla". Az anya és fia közti kapcsolat mögött egy egész történelmi tabló sejlik fel: Vajda Ödönné, született Czernovitz Judit Trianon borzalmai után Budapesten egy ügyvéd felesége lett, nagyvilági dámaként élt, majd egy kirakatperben börtönre ítélték. A megkeseredett asszony Amerikában keresett menedéket, fia azonban nem ment vele, egyebek mellett az 1936-ban alapított The Hungarian Quarterly című, angolul megjelenő kulturális folyóirat szerkesztőjeként, majd főszerkesztőjeként tevékenykedett.
Györe Balázs apjához fűződő, szintén ellentmondásos viszonyát veti papírra Halottak apja című írásában. "Nem a halála rázott meg, hanem az élete" - vallotta be keresetlen őszinteséggel. Elmondta: bár apjával mindvégig idegenek maradtak egymás számára, a regényben megpróbált szóba elegyedni vele, kérdéseket feltenni neki - ahogy magának is.
 |
|
Györe Balázs |
A szülőről alkotott képét az apa halála után megtalált naplófeljegyzések változtatták meg: a korábban magabiztosnak látott ember helyett egy nyugtalan, önmagát kereső férfival szembesült. Apja számára - könyvtáros lévén - a könyv volt a világon a legfontosabb dolog, fia ezért is döntött úgy, hogy "könyvvé változtatja", mert "ennek talán örülne". Az író hozzátette: ő tulajdonképpen apja vágyát teljesítette be azzal, hogy író lett, hiszen az általa "az utolsó olvasó ember"-nek nevezett apa a titkok szeretete miatt sokszor magával, a naplójában sem mert őszinte lenni. Ez pedig - mármint az őszinteség - az írás hitelességének és képességének egyik előfeltétele.
