Az alkotmány lett az Év szava

Irodalom

 

A nyelvújító Kazinczy Ferenc mauzóleumának is helyet adó széphalmi intézmény közleménye szerint a szakértői bizottság németországi kezdeményezésre, felmérések alapján határozta meg 2011 legjellemzőbb magyar szavait, antiszavait, költői és ifjúsági szavait.
    

Az év szava: az ALKOTMÁNY lett, ezt követte az OKOSTELEFON és a TÁBLAGÉP. A szótár szerint az alkotmány: "Valamely állam alaptörvényeinek összessége". Vajon elveszítettük-e az alkotmány szavunkat azzal, hogy 2012. január 1-jén alaptörvény lépett érvénybe? Vajon az év búcsúszava az alkotmány? Vajon úgy jár, mint a fillér kifejezésünk, amely csak frazémákban, állandósult szókapcsolatokban marad meg, mint például filléres gondjaink? Az alkotmány ünnepe az alaptörvény ünnepe lesz? Többek között ezek miatt a kérdések miatt is lett az év szava az alkotmány. Bár a mostani neve: alaptörvény, de a magyar hagyományban, köznyelvben ez minden bizonnyal alkotmány marad ? olvasható az indoklásban.
    
Az év antiszava/szókapcsolata: BANKI TERMÉK, majd a DIZÁJNERDROG és a DUBAJOZIK. Az indoklás szerint "a bankszektor az egész világban, így Magyarországon is igen jelentős szerepre tett szert. Ezt az eredményt részben az ügyes kommunikációs stratégiának is köszönheti, amely oly szavakkal-szókapcsolatokkal mint például a "banki termék", a nyújtott szolgáltatást nagyon kedvező színben tünteti fel. A termék szó valami konkrét, megfogható, előállított tárgyat jelent, ezért a szóban forgó szókapcsolat feledteti azt, hogy egyes banki hitelek ? lévén ezek bonyolult szellemi konstrukciók és nem tárgyak ? nem csak lehetőséget nyújtanak az ügyfélnek a fejlődésre, de veszélyt és kockázatot is hozhatnak, mint azt a devizahitelesek esetében látni lehetett." 
    
Az év költői szava: MÁLNAHABOS FA (vérszilva), ezt a FŰZFAPOÉTA követi. "Sokáig nem tudtam, hogy mi a neve azoknak a gyönyörű, áprilisban rózsaszínűen virágzó fáknak. Egy ismerősöm "málnahabos" fának nevezi. Rácz János, a növénynevek kutatója szerint: egy cseresznyeszilva nemesített fajtája lehet. A tavasszal tömegesen nyíló rózsaszín, telt virágú, dísznövényként használt fajták gyűjtőneve: vérszilva. Parkok, házikertek, utcaszélek kedvelt dísznövénye. Rózsaszín virágai április elején tömegesen nyílnak. Szombathelyen, a művelődési központ előtt egy egész sétányt öveznek a málnahabos fák. Mind a vérszilva, mind a málnahabos fa szakmai, illetve népi megnevezés alkalmas az év költői szava címre" ? olvasható az indoklásban.
    
Az év ifjúsági szava: FÉSZEL, majd HUMMER, MEGOSZT. A fészel új keletkezésű szó, megjelenését 2011-ben dokumentálták. Az ige jelentése: valaki a Facebook közösségi oldalt ? rendszerint hosszabb ideig, csupán szórakozásra, időtöltésre ? használja. A szóalak képzési módja: a Facebook név első tagjának kiejtés szerinti alakjához (fész) járult az -(e)l magyar igeképző. Ugyancsak sok szavazatot kapott a hummer főnév és a megoszt ige is. A megoszt ige jelentése tágabban értelmezve az internet használathoz, szűkebben a közösségi oldalakhoz kötődik. Megosztással, továbbküldéssel terjedt a hummer-kép is: 2011 telén a Balaton vékony jegén egy terepjáró akart a túloldalra átkelni, ám a jég beszakadt alatta, akárcsak a mentésére igyekvő másik hummer alatt ? tartalmazza az indoklás.
    
A 2012-es év szavaira a jelölést az iroda@e-nyelv.hu email címre várja a bizottság.