Megkapja a levelet a Fehér király, s azt mondja: - Látom, ez már több a pálcánál s a csikónál! Vagy búsult a király eddig vagy nem, de most már igazán búsult. Csak főzte a szakács a drága ételeket, de nem kellett egy falás sem bújában s bánatjában. Kérdi a szakács: - Felséges király atyám, mi az oka, hogy csak főzök, s nem eszik? De a király nem is válaszolt. Megy a királykisasszony megint a legényhez, s viszi neki az ennivalót, de ugyan későn. - Jaj, édes kincsem - azt mondja a legény -, de megéheztem! - De még jobban megéhezhetsz ezentúl, mert azt írta király atyámnak a Fekete király, hogy mikor pünkösd napján jó reggel felkel, ő is keljen, mosdjék, öltözködjék, készüljön a templomba. Mikor a Fekete király harangoztat, a Fehér király is harangoztasson, egyszerre menjenek a templomba, egyszerre jöjjenek ki, egyszerre üljenek asztalhoz. Mikor a legelső falást veszi a Fekete király a villájára, a Fehér lője ki egy nyílvesszővel úgy, hogy a falat ragadjon bele a falba. Azt mondja erre a legény: - Ó, én édes kincsem, senki, de senki meg nem cselekszi énrajtam kívül. Menj be begint a magad házába, feküdj le az ágyadba,s tégy úgy, mintha aludnál. Rányitja a király az ajtót a leányára, s toppant egy olyat, hogy a csizmája mind szerteszéjjel megy. - Ugyan biz´, édes lányom, hogy kívánhatsz te aludni, mikor nekem se éjjelem, se nappalom a nagy gondtól s bánattól? - Jaj, felséges király atyám, ne haragudjék rám. Azt álmodtam, hogy az a fiú, akit bevettetett volt a tömlöcbe, az meg tudná cselekedni, amit kíván kegyelmedtől a Fekete király. Nagyot sóhajt a Fehér király: - Menjetek el s nézzétek meg, de nem hiszem, hogy még a csontjából is volna valami épen. Megy a leány másodmagával, s kiveszik a fiút a tömlöcből. Hát olyan legény facsarodott belőle, mint a nádszál. Nézi a király, egyszeribe királyfigúnyát csináltat neki, s azt mondja: - No, te fiú, ki tudnád te lőni a Fekete királynak a falást a villájából? - Én ki, felséges király. Hanem most én parancsolok felségednek. Széles e világon amennyi kőműves van, mind rendelje ide, egyik hozzon követ, a másik meszet, s nekem egy százöles kőoszlopot rakjanak. Megrakják a kőművesek a százöles kőoszlopot, s pünkösd szombatján azt mondja a király a legénynek: - No, te fiú, ha végbeviszed, amit a Fekete király kíván, én neked adom a leányomat, fele királyságomat s holtom után az egészet. Pünkösd vasárnapján jó reggel felül a fiú a kőoszlopra s lekiált: - Kelj fel, Fehér király, mert a Fekete kel, öltözz, mosdjál, s készülődjél. Harangoztass, mert ő is harangoztat. Egyszerre harangoztatnak, egyszerre templomba mennek, egyszerre kijönnek a templomból. Megint lekiált a legány a kőoszlopról: - Gyere, Fehér király, teríttess asztalt, mert a Fekete is teríttet, ülj az asztalhoz, mert a Fekete király is odaült. Egyszerre asztalhoz ülnek. Mikor a Fekete király veszi a legelső falást a villára, úgy meglövi a legény a nyílvesszővel, hogy azon nyomba beleragad a falba a falat villástul együtt. Hanyatt veti magát a Fekete király, s elájul egyből. Támad nagy riadalom, lótás-futás. Öntözik a királyt cseberszám a jéghideg vízzel, nagy sokára magához tér. - Jó, hogy engem nem talált el, mert szörnyű halált haltam volna! Hanem várj csak, te király, tudom, nem a te fejedtől s a tanácsosaidtól telt ki ez a próba. Írok neked egy levelet, hogy jelenjék meg személyesen az, aki ezeket a próbákat tette velem. Megérkezik a levél, nézi a Fehér király, hívatja a vejét: - Nézd meg, édes vejem, hogy mit kíván megint az a kutya Fekete király. Búsult a Fehér király, hogy bizony talán kifogy a vejéből. Azt mondja a veje: - Ó, édesapám, fölséges király, nem kell búsulni. Vannak felségednek katonái, hadd válasszak én azok közül tizenegy olyan legényt, amilyen én vagyok. Megverik a dobot, összegyűlnek a katonák. Kimegy a király veje, s kiválaszt közülük tizenegy legényt maga mellé. Világra olyanok voltak, mint ő: szemük, hajuk, még a mozdulatuk is. (folytatjuk)
További cikkek ebben a rovatban
