Az aranycsirke II. rész (széki népmese)

Irodalom


Na, a gazdag ember ki is taníttatta a fiúkat, iskoláztatta, kitanította vadászatra is, s a tizenöt esztendő után már nem lett a párnájok alatt csengő arany. Egyszer azt mondja a gazda a fiúknak: - Jó lenne - azt mondja -, hogyha valahová elhelyeznétek magatokat. Minden rendes ember elhagyja már a nevelőapját s a szülei házat, s elrendezi magát. - Azt mondják a fiúk: - Jól van, ha így akarja bátyánk, elmegyünk. Adott nekiek egy puskát, mind a kettőnek. Adott nekiek egy fényes kést is. - Nesztek ez a kés, de jól jegyezzétek meg - azt mondja, hogy mit mondok! Mikor elvál az utatok, elváltok egymástul, akkor ezt a kést üssétek bele egy fába. S majd ha valamelyiketeknek jó lesz dolga, azért nézzen vissza a fához, onnét tudjátok meg, hogy a másiknak nincs jó dolga. A fiúk meghallgatták a bátyjuk tanácsát, útra kerekedtek. Kaptak aranyat, is, vittek egy-egy acskóba. Amint mentek, sokáig még együtt tartottak, egyszer azt mondja a nagyobbik a kisebbiknek: - Na, öcsém, én már azt gondoltam, hogy én menyek jobbra, s te meg menj balra, váljunk el egymástól. - Jól van, bátyám, ha te úgy akarod, én is úgy. Ott elváltak egymástól, de a kést beléütették a fába, s avval elbúcsúztak egymástól s elválottak. A nagyobbik amint ment, mendegélt egy nagy rengeteg erdőn keresztül, egy vadat is meglátott, kettőt is, ott lövöldözte meg őket. Hát egyszer csak egy gyönyörűségesen szép rókára akadt. De az olyan volt, hogy nem is olyan, mint más róka. Meg akarta lőni, célba vette, hát uram teremtőm, a róka megszólalt: - Jaj - azt mondja -, vitéz úr, ne bántsál, nem vagyok én valóságos róka. Elvarázsolt ember vagyok én is. Háthogyha még segítségedre leszek! Na, akkor a vadász dehogyis lőtte volna meg! A világért sem! Nem lőtte meg! Hanem aztán kezet fogtak együtt s jó barátok lettek. Mentek, mentek mindenütt keresztül, s kijutottak az erdőből. Egyszer csak eljutottak a király városába. Hát látták, hogy a király városában minden nagy házra ki volt tűzve a fekete lobogó. - Hát miféle gyász van ebben a városban? - kérdezte a vadász. Hát hallotta, mindenki mondta, hogy a király leányát elrabolta a hétfejű sárkány. Azért van az egész ország gyászban. S azt is kihirdette a király, hogy annak adja a leányát feleségül s fele királyságát is neki adja, aki meg tudja szabadítani a sárkány hatalma alól. Hát a róka mindjárt meg is szólalt. Azt mondja a vadásznak: - Menj és vállald fel. S elmenyünk, s kiszabadítjuk. A vadásznak sem kellett egyéb, ment hamar bé a királyi palotához. - Felséges királyom, a feladat miatt jöttem. - Tán ki tudnád szabadítani a leányomat? - Éppen azt nem mondom, hogy ki tudnám, de hogy megpróbálom, azt igen. - Jól van, fiam. Mire lenne szükséged? - Nekem semmire a világon, csak egy baltára. Elvett egy baltát. De a király s a királyné felültek egy hintóba, s feltették a vadászt is. Akkor a vadász intett a rókának, hogy ugrodjon belé a hátulsó soroglyába. Így aztán a róka is ment velek. S mikor odaérkeztek egy nagy jeges hegy aljára, akkor mondták, hogy a jeges hegy tetejin van, ott lakik a hétfejű sárkány, s annál van a királyleány. Na, már mit csináljanak? Hogy tudjanak felmenni a jeges hegy tetejire? Nem sokat gondolkozott a vadász, kapta a baltát, s vágta a jégbe a lépcsőket. S így ügyesen felmentek. A róka is nyomban utánuk. (folytatjuk)