Volt egyszer, hol nem volt, csak az biztos, hogy igaz volt, volt egyszer egy szegény ember s annak a szegény embernek volt egy gazdag testvére. Egymás mellett laktak szomszédban. De nem sokat ért a szegény ember a gazdag testvérivel, mert semmit a világon nem segített neki. Egyszer a szegény ember az erdőn volt fát szedni. S amint ott szedegeti az ágakat, hallott valami furcsa csipegést. Mind hallgatta, s mind ment a csipegés irányába, egyszer csak réá akadt egy faodúra. Már akkor a csipegést is jobban hallotta. Belényúlt a faodúba, hát szent Isten, mi történt?! Egy aranycsirkét vett ki a faodúból. Megörvendett neki a szegény ember. Na, gondolta, ez már csak segít az ő szegénységin, felemeli egy kicsit őtet. Eladja jó pénzért az aranykereskedőknek. Bé is csapta az ujjasa alá, ment vele haza. Gondolta megában, béviszi a testvérihez, megmutatja, hogy ő mit kapott. Bé is ment a testvérihez, s mindjárt kérdezte, hogy mennyit érhet meg vajon, mert ő el akarja adni. Azt mondja a testvére: - Hát ez bizon sok pénzt ér. Ne add másnak, mert én is megveszem. - Jól van, bátyám, ha megveszed, tiéd lesz - azt mondja. - Adok érte neked egy kupa pénzt. Mindjárt a testvére ki is mérte a kupa pénzt, belétöltötte a sapkájába, ment haza nagy örömmel. Elmondta a feleséginek, hogy hogy kapta a sok pénzt. Na, örvendett a felesége is, már ezután lesz mit aprítani a tejbe. Boldogok voltak. Ezalatt a gazdag embernek eljött az este s lefeküdt. Éjszaka azt álmodta, valaki azt mondta neki, hogy az aranycsirkét főzzék meg, s a zúzát s a máját egye meg, mert abban rejlik a nagy szerencse. Mikor felkőtt, azonnnal az volt az első dolguk, levágták az aranycsirkét. Azt mondta a feleséginek, készítse meg, de jól vigyázzon a májra s a zúzájára, mert abban van a legnagyobb szerencse. Odakészítette a felesége az aranycsirkét, s valami dolga akadt, kimegy a konyhából. Ezalatt az öccsinek a két fiacskája bément a konyhába. Hát a kisebbik megérezte milyen jó szag van. Az mondja a nagyobbiknak: - Úgy kívánom a csirkehúst. A nagyobbik azt mondja: - Menj hamar az ajtóhoz, állj oda, nehogy jöjjenek. Én lopok két darabot. Úgy is tett, az egyik az ajtóban állott, s a másik kifedte a lábost, kilopta éppen a zúzáját s a máját. Egykettőre bé is koppintották. Hát ezalatt visszajött a gazdasszony, semmit sem tudott. A gyermekik elmentek haza. S egyszer megkavarja a csirkehúst, az aranycsirkehúst, hát észrevette, hogy a mája s a zúzája nincsen benne. Híj, teringette, faszekere, mit tudjon csinálni? Most az uram agyonver - gondolta. Semmit - fog egy másik csirkét, hamar a zúzáját s a máját odateszi, úgysem tudja meg az ura, hogy nem az volt. Így is tett. Hamar levágta a csirkét, a máját s a zúzáját odatette, megsütötte, s a gazda megette. Várta, várta, hogy legyen a szerencse, mi alakul ki, de semmi sem lett. Vagy két három nap múlva a szegény ember elment a bátyjához: - Hűj - azt mondja - kedves bátyám, de nagy öröm van az én házamban: - Mi vóna, te öcsém? - Jaj te - azt mondja -, el se hiszed, ha mondom. Mind a két fiamnak minden reggel egy csengő arany van a párnája alatt. - Hát ez igazán nagyszerű. De tudod mit ajánlok, kedves öcsém, nem jó akkor a fiúkat magadnál tartsad, mert te örökké szegény ember voltál s feltűnik a királynak s lefogat tégedet. Hanem inkább azt tanácsolom: add nekem a gyermekeket, nálam úgysem tűnik fel, én örökké gazdag voltam, s nálam jól lesznek a gyermekeid. A szegény ember megijedt, s odaadta a testvérinek a két fiút. Na aztán már mindennap a gazdának a pénztárcájába került a csengő arany. Ez mindennap így volt, tizenöt esztendős korukig. (folytatjuk)
