Ez a király is megörült, hogy megkaphatta az aranycsikót, és ahogy ígérte, odaadta érte az aranymadarat. Ment is a királyfi a lánnyal, a csikóval meg az aranymadárral, ahogy mehetett. Még a szél se ért a nyomukba, csak a róka érte be őket. Mikor ahhoz a tóhoz értek, ahol először találkoztak, azt mondta a róka a királyfinak: - No én már itthon vagyok! Hanem te, királyfi, tedd el ezt a hat almát! Ha majd szükséged lesz rá, mindig egyet hajíts el belőle! - Azzal a róka elszaladt. Ahogy megdegéltek hazafelé, egyszer csak látják, hogy jön ám nagy sereggel a három király. Gondolták, nem jó világ lesz itt, ha utolérik őket. Belegázoltak hát a vízbe. Mikor már jól bentjártak a tóban, a királyfi elhajított egy almát. Sziget lett belőle. Azon aztán megpihentek. Ott se volt soká maradásuk. A három király csakhamar a nyomukba ért. Akkor a királyfi megint a tóba ugratott. Úsztak valamennyit, de mikor az aranycsikó fáradni kezdett, megint eldobott egy almát. Abból is sziget lett. De ott sem maradhattak sokáig, mert már majdnem beérték őket. Hanem a királyfi se hagyta magát; egy-egy almával mindig segített a dolgon. Mikor az utolsó almát is eldobta, a három király látta már, hogy nem boldogulnak vele. A katonák lovai sem bírták már az úsztatást, inkább visszafodultak. Ők meg mentek tovább. Ahogy a királyfi hazafelé mendegélt az aranyhajú királylánnyal, egy helyen látja ám, hogy két embert kísérnek a tömlőcbe. Mindjárt megismerte, hogy azok a bátyjai. Meg is kérdezte az embereket, mit akarnak velük? Hát mondják ám, hogy sok embert becsaptak, loptak, csaltak, kárt okoztak. Azért viszik őket most hosszú rabságba. - Lehetne-e segíteni rajtuk? - kérdezte a királyfi. - Hogyne lehetne - mondták -, ha valaki az adósságukat kifizetné! A királyfinak megvolt még a pénze, nem verte el a kocsmában. Nem is gondolkozott sokat, kiváltotta a két bátyját. Aztán együtt ballagtak hazafelé. Útközben találtak egy kocsmát, bementek pihenni. Ott aztán a testvérei kikérdezték, merre járt, mit végzett? A királyfi el is mondta, hogy meghozta apjának az aranymadarat, magának meg ráadásul az aranycsikót meg az aranyhajú királykisasszonyt. Megirigyelte szerencséjét a két testvér, de szégyellték is hogy mit mond majd otthon az apjuk. Kicsalták hát öccsüket a sötétbe, elszedtek tőle mindent, őt meg leütötték és bedobták egy gödörbe. Aztán mentek egyenesen haza. Vitték magukkal az aranymadarat, aranycsikót meg az aranyhajú királykisasszonyt. A királykisasszonyt pedig megfenyegették, hogyha elárulja őket, csúnyán megverik. Otthon aztán megmutogattak mindent. De hiába dicsekedtek, mert az aranymadár nem szólalt meg. Szomorú volt, lógatta a fejét. Vele szomorkodott az aranyhajú királykisasszony is. Szegény, hiába panaszolta volna baját az öreg királynak, mert az süket is maradt, meg vak is. Hanem a két testvér annál többet beszélt a legkisebb királyfiról. Elmondták mindennek, csak jónak nem. De a harmadik testvér valahogyan kiszabadult a gödörből és hazament. Ahogy belépett a kapun, az aranymadár egyszeriben megszólalt. Vele együtt megjött az aranycsikó meg az aranyhajú királykisasszony kedve is. Látott, hallott az öreg király is! Meglátta, meghallotta a két idősebb testvér gonoszságát. Börtönbe akarta vettetni őket, meg világgá zavarni, de az ifjabb királyfi nem engedte. Azt mondta, hadd boldoguljanak a világban, ahogy tudnak. Az aranyhajú királykisasszony meg a királyfi felesége lett. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
