 |
Látványos kulturális impotencia állapotában az ország. Szabadideje felében nézi a sokcsatornás televíziós dialektikát (fogyasztás és kereskedelem), másik felében olvassa, mit nézett az első felében. Csisztu Zsuzsa írónő, Batiz András író önéletregényei, "hogyan lettem, ami lettem? "Havas Henrik médiarabszolgák kalákájában készült izéi, Farkasházy röhejesen exhibicionista úti beszámolói, Árpa Attilák, és a csuda tudja, mi még.
Épeszű ember nem olvas médiaembert. Kikopott médiaembert, aki megfogalmazza tragédiája stációit, sőt az egész szakma keresztre feszítésének "egyetlen hiteles" történetét, még annyira sem. Aki bentről beszél, óvatosan, finoman hazudik, mert ki tudhassa a mai kaotikus világban, holnap ki lészen az ő főnöke, aki a kenyeret adja. Épeszű olvasó ember nem költ ilyesre. Nem bosszankodik, nem butítja le magát a gimnázium második osztálya környékén használatos durranó jelzőkig, tő-, vagy egyszerűen bővített mondatokig (a többszörösen bővített olyan csodalény, amely a kanyarokban többnyire elveszíti értelmét), a kalandregények legbulvárabb mechanikájához. Elég belepillantani, azonnal láthatóvá válik, mi a helyzet a papíron, el vele.
És mégis, mégis.
Pedig épeszű ember az ÖLJÉTEK MEG TÉVÉMACIT! (a címbeli határozott névelő hiánya máris jelez valami szörnyűt) címen elhíresült remekműhöz hasonló gagyiöltözetű, bulvárnyelvezetű könyvet nem vesz kezébe. Amikor, annak súlyos oka van.
Egyrészt az alkotó férfiú azt nyilatkozza, hogy ő író. A magyar nemzet iránti elkötelezettségének érzi, hogy a meg nem született rendszerváltó nagyregényt, ami eddig nem született meg, megírja. Már neki is látott, "most" hat párhuzamos regényen dolgozik.tovább |
