Athénban magasztalják, Berlinben bírálják Günter Grasst

Irodalom

 

(MTI) A 84 éves német író az elmúlt hét végén új, ezúttal a görög válságban Európát bíráló és Görögországot védelmező versével okozott  megdöbbenést Berlinben,  alig két hónappal azután, hogy az Izraelt kritizáló és az iráni politikát támogató, Amit el kell mondani című verse a német fővárosban és külföldön is megrökönyödést és heves tiltakozást váltott ki. A korábbi írói munkásságáért  nagy nemzetközi megbecsülésnek örvendő Grass az áprilisban megjelent költeményben Izraelt ellenőrizetlen fegyverkezéssel és a nemzetközi béke fenyegetésével vádolta, és szembeszállt az iráni atompolitikát ért bírálatokkal.
 

Az író  ? aki visszautasította az első vers miatt korábban őt ért kritikákat ? új alkotásában védelmébe vette az eladósodott Görögországot "az európai mindentudókkal" szemben. Az Európa szégyene című versben ? amely a Süddeutsche Zeitung című német liberális napilap szombati számában jelent meg ? az 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Grass élesen kritizálta a Görögországgal szembeni európai politikát. Az író szerint "Görögországot  roncsérték alatt jegyzik, miközben az ország kincseit az európai múzeumok zsákmányként őrzik."  Az író heves szemrehányásokat intézett a "biztosok lakájai" ellen, akik ? mint írta ? Görögországot arra kényszerítik, hogy a nadrágszíjat egyre szorosabbra húzza.
 
Grass számos történelmi utalást is tartalmazó verse berlini politikai körökben értetlenséget váltott ki. A Bundestag Európa ügyi bizottságának elnöke, Günther Krichbaum a Deutschlandfunk rádióállomásnak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az írót "többé már nem kell olyan komolyan venni". Grass bíráló kitételei nem felelnek meg a valóságnak ? hangoztatta a konzervatív politikus, aki szerint Európa "óriási szolidaritást" vállalt Görögországgal. Az adófizetők pénzének támogatása nélkül Görögország már csődbe jutott volna ? fogalmazott a többi között a bizottsági elnök.
 
A görög sajtó nagy terjedelemben ismertette az író versét, egyebek között a neves írót, Petros Markarist szólaltatva meg. Markaris szerint a görögökbe bátorságot önt a vers, amelyből ? mint mondta ? az is kitűnik, hogy nem minden német van Görögország ellen. Mindennek hátterében az áll, hogy a görögök többsége Németországot, illetve Angela Merkel kancellár teszi felelőssé a nemzetközi mentőcsomag fejében Athéntól követelt rendkívül szigorú takarékossági intézkedésekért. 
 
A görög író egyben magasztalta német kollégáját azért is, hogy "irodalmi eszközökkel" foglal állást a válsággal kapcsolatban. Markaris egyetértett Grass-szal abban, hogy a hitelcsomag fejében támasztott feltételek katasztrofális helyzetbe sodorták Görögországot.
 
Az újabb Grass-vers ugyanakkor a hét végén különös vitát váltott ki a német sajtóban. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnap előbb internetes, majd nyomatott kiadásában is azt állította, hogy az írónak tulajdonított vers hamisítvány. A verset közlő Süddeutsche Zeitung főszerkesztője azonban cáfolta ezt. Günter Grass egyelőre nem szólalt meg az ügyben.