Mai költők egymás közt

"Nem lehet tisztességes ember,

ki a versírást abbahagyja.

Az igazmondást hagyja abba."

(Illyés: Költők egymás közt)

Aki a versírást ma hagyja abba:

elfogadja, hogy az embereknek

nincsen szükségük arcra.

Az érzelmek, a nemes indulatok karbantartását

s az össznépi igazságérzet ébrentartását

hagyja abba,

nemcsak az igazmondást.

Megszűnik a részeg, ölbecsaló anyatermészet

férfitársaként küszködő közösség

kenyeres pajtása lenni.

Lemond arról, hogy az oldalirányú sandaság,

a felfelé nyaldokló szolgálatkészség

és a lefelé taposó, kíméletlen gőg

mindig kínosan kifehérített kesztyűinek

mindenkori felvevője legyen.

Nem kíván többé

ünneprontó lenni

a görögtüzes csinnadrattákon,

de falra vetülő írás sem

Balthazár lakomáján.

Még arra sem vállalkozik,

hogy legalább ecet legyen

a medvebőrös torok

kupákba elsietve kitöltött

borában.

Legelőször neki szűnik meg az arca.

Aki a versírást ma hagyja abba:

az elfogadhatatlant

elfogadja.

(Ezeket a sorokat legelőször

a saját címemre adresszáltam

kettőezerkettő

március-áprilisában.)