Bárka-díj Kiss Judit Ágnesnek és Fekete Vincének

Irodalom

(MTI) A Budapesten élő Kiss Judit Ágnes izgalmas új versekkel és prózai művekkel jelent meg a Bárka hasábjain. A szerző Talán, valami, Húsvét; Szájber-özvegy vagy Pajzán limerikek című verse országos érdeklődést váltott ki. Hasonló siker volt a Bárkában a Kézdivásárhelyen élő Fekete Vince A semmi bokra és Hátha szólsz című verse vagy az Amikor meg vagy ijedve, avagy történetek az élet rögös útjairól című prózája ? mondta Elek Tibor, a folyóirat főszerkesztője a hétfő este lezajlott díjátadó kapcsán.
 
A két díjazott egyaránt úgy fogalmazott, hogy az elismerés visszajelzés számára irodalmi munkásságukról. Kiss Judit Ágnes és Fekete Vince is évek óta publikál a Bárka folyóiratban.
 
 
A Bárka szerkesztősége 2000-ben alapította a pénzjutalommal járó díjat, amelyet 2002-től Kiss György szobrász- és éremművész kisplasztikája egészít ki. Az elismerést azok az alkotók kapják, akik az előző évben publikált írásaikkal a leginkább hozzájárulnak a folyóirat minőségi teljesítményéhez. A korábbi évek díjazottjai között szerepelt Erdész Ádám, Grendel Lajos, Nagy Gáspár, Podmaniczky Szilárd, Szepesi Attila, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Vámos Miklós, Zalán Tibor, Hartay Csaba, Iancu Laura, Tóth Krisztina és Becsy András.
 
 
Kiss Judit Ágnes 1973-ban született Budapesten. Az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. Rendszeresen 2004 óta publikál, első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg.
 
 
Fekete Vince költő, író, szerkesztő. Kézdivásárhelyen született 1965-ben. A kolozsvári BBTE magyar?orosz szakán végzett 1994-ben. 1996 és 1999 között a szegedi JATE doktorandusza. 1993-tól a kolozsvári Helikon (Serény Múmia), 1995-től az Előretolt Helyőrség, 1998-tól a csíkszeredai Székelyföld szerkesztője, 2004-től ez utóbbi főszerkesztő-helyettese. Eddig hét könyve jelent meg: versek, gyerekversek, állatmesék, paródiák, szatírák, tárcanovellák. Több antológia, verses- és prózakötet szerkesztője.