Volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember ősz idején el akart menni cséplőbe, mert hát nagy volt otthon a nyomorúság, s ha csépléssel nem szerz gabonát, bizony felkopik az álla azon a hosszú, hideg télen. Azám! Csakhogy nagy volt a baj. A szegény ember nem talált társat, aki vele menjen csépelni, márpedig a gazdaemberek egy cséplőt nem állítanak a csűrbe. Úgy megy vígan a munka, ha legalább kettő veri ki a búza szemét. Mért nem akadt társa, ugyan mit gondoltok? Azért nem, mert egész nyáron rázta a hideg, s úgy elment az ereje, hogy egy léggyel sem bírt volna el. Mit csináljon? A naga falujában nem talált társat: elmegy a szomszéd faluba. Hátha ott akad egy bolond. Még a fele útját meg sem tette, találkozik az ördöggel. Köszöntik egymást illendőképpen, s kérdi az ördög: - Hová mégy, te szegény ember? Feleli a szegény ember: - Én bizony, édes ördög barátom, elindultam cséplőbe, de nem találok magamhoz való elég erős embert. - Ejnye de jó - örvendezett az ördög -, no lásd, én is csépelni szeretnék, s én sem találok magamhoz elég erős társat. - Hát akkor jól van - szólt a szegény ember -, próbáljunk egyet: legyünk társak. Hozd el a csépedet énhozzám, majd ott kipróbáljuk, mit tudsz. Az ördög elment a csépje után, a szegény ember pedig visszafordult a falujába. Otthon bodzáfából csépet csinált, s úgy várta az ördögöt. Megjött ez is nemsokára. Hozott egy akkora vascsépet, hogy elég lett volna emelni tíz embernek. - Na, próbáljuk meg - mondá a szegény ember -, hadd lám, által tudod-e dobni a házon a csépedet? Az örödg meglódította a csépjét, s úgy keresztülrepítette a ház tetején, hogy csak úgy surrogott-burrogott a levegő. Most a szegény emberen volt a sor. Ő is fogta az ő bodzafa csépjét, s fellódította. Szerencséjére, éppen nagy szél volt, a szél felkapta a bodzacsépet, s úgy elvitte, hogy többet nem is látták. - Na, ördög barátom - dicsekedett a szegény ember -, így lódítsd át, ha tudod! Hanem jól van, én meg vagyok elégedve a te erőddel, csak aztán ki ne dőlj a cséplésből. Mindjárt indultak, s a szomszéd faluban beállítottak egy helyre, ahol a legtöbb asztag volt. A szegény ember hamarosan csépet csinált bodzafából, s megkérdezték a cséplést. Először a szegény ember ütött rá egy kévére. Mondta az ördögnek. - Látod, ördög koma, így üss rá a kévére, hogy a földre lapuljon. Az ördög egész erejéből ráütött a kévére, de az felszökött vagy kétölnyire. - Oho - kiáltott a szegény ember -, az nem ütés. Úgy üsd meg, hogy a földhöz ragadjon a kéve! Az ördög megmérgelődött, s most még erősebben ráütött a kévére. Bezzeg hogy felszökött a kéve egész a kakasülőig. Az örödg igazán elhitte, hogy a szegény ember erősebb, mint ő, s hogy valahogy el ne csapja magától, olyan lelkiből csépelt, hogy egy nap kivert egy egész asztagot. (holnap folytatjuk)
