Március 7-én, kedden fél hattól Bertók László költővel Csuhai István beszélget a MU Színházban (1117, Budapest, Kőrösy József utca 17.). Ezután a ?Valahol, valami - Költői est egy részben? c. előadás nézhető meg, mely Bertók Három az ötödiken, Deszkatavasz, Februári kés, Valahol, valami és Háromkák című köteteiből válogat szövegeket. A műsort szerkesztette és előadja: Lázár Balázs színész, költő. Házigazda: Lárai Eszter.
Erről az előadásról korábban ezt írtuk: ?Balogh Robert méltatta Lázár Balázs színész-költő Bertók előadását ? aki így igen nehéz helyzetbe került, ugyanis a referátum után rögtön a Valahol, valami c. est következett. Balogh többek között azt mondta, hogy eddig mindenhol olyan sikert aratott az előadás, hogy többen gratuláltak a színésznek: csak most értették meg igazán Bertók költészetét. Nos, Balogh minden szava igaznak bizonyult: ilyen jó, kizárólag versszövegekből álló, minimális ? ám annál kidolgozottabb és ötletesebb ? eszközökkel dolgozó előadást még nem láttam. És a szövegek? Mindenkinek javaslom, hogy lapozzon föl egy Bertók kötetet, és ha tudja, nézze meg Lázár előadását.? (A teljes cikk ITT az egri Parnasszus-táborról)
Bertók László 1935. december 6-án született Vésén, Somogy megyében. Első versei csurgói gimnazista korában, 1953-ban jelentek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban. Az érettségi utáni évben, 1955-ben versekért, ?államrend elleni izgatás? vádjával nyolc hónapi börtönre ítélte a kaposvári megyei bíróság. A letartóztatáskor törölték a főiskoláról, ahová éppen fölvették, s a börtön után évekig paraszt, napszámos volt szülőfalujában. 1959-től segédkönyvtárosként dolgozott Nagyatádon, majd 1965-től 1996-ig könyvtárosként Pécsett. Priusza miatt csak később, munka mellett végezhette el a főiskolát, majd az egyetemet, s költői indulása is eltolódott. Első verseskönyve, a Fák felvonulása 1972-ben látott napvilágot. 1975-től a Jelenkor szerkesztőségének tagja, 1999-től főmunkatársa. Tizennégy verseskönyve, négy prózakötete, s egy gyerekverskötete jelent meg.
Fontosabb könyvei: Tárgyak ideje (Magvető, 1981), Hóból a lábnyom. Válogatott és új versek (Magvető, 1985), Priusz (Századvég, 1994), Három az ötödiken. 243 szonett (Magvető, 1995), Deszkatavasz (Jelenkor, 1998), Válogatott versek (Unikornis, 1999), Februári kés (Magvető, 2000), Valahol, valami (Magvető, 2003), Háromkák (243 haiku) (Magvető, 2004.)
Fontosabb díjai: József Attila-díj (1982), Év könyve-díj (1986), Graves-díj (1989), Weöres Sándor-díj (1993), Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1997), Kossuth-díj (2004). 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia r. tagja és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Csuhai István (kritikus, esszéista, szerkesztő) 1991-1999 között a Jelenkor főszerkesztője, 2000-től pedig az Élet és Irodalom szerkesztője.
Lázár Balázs 1975. július 1-én született Szolnokon. 1997-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen, színész szakon. Az egyetem alatt, két éves színházi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte. Ezután három évig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, ahol 1999-ben Közönség-díjat kapott. 2000-től Fulbright ösztöndíjasként a kaliforniai Dell Arte International School of Physical Theatre-ben tanult. 2001-től újra a Vígszínházban játszik. 97-től rendszeresen publikál verseket, 2000-ben jelent meg Szárny angyal nélkül című első kötete.
Egy rövid részlet Bertók önéletrajzi kötetéből, a Priuszból: ?Kérem, mi ott Csurgón a környékbeli parasztok meg a szétvert és még mindig ütött falusi középosztály: papok, tanítók, kiskereskedők, kisiparosok, vasutasok, hivatalnokok gyerekei voltunk. Háborús gyerekek, hadiárvák. Közhely, hogy félelemben, megaláztatásban, nélkülözésben s ugyanakkor reménykedésben telt el a gyerekkorunk. Kilenc-tíz évesek voltunk, amikor vége lett a háborúnak, tizenkét-tizenhárom évesek, amikor apánk hazajött a hadifogságból. Ha hazajött. Ez már a híres-nevezetes demokrácia, a koalíció időszaka. Bevallom, nemigen emlékszem ezekre az évekre. A háborúra, annak is a végére, sokkal jobban.
Arra például, hogy bejöttek az oroszok, de előtte egy órával a ratáikról ledobált gyújtóbombákkal fölgyújtották a falu összes zsúpos pajtáját, istállóját. Hogy miközben az utcai kerítésnél fehér zsebkendővel integettünk nekik, az istállóból kivezették és elvitték a két lovunkat. Arra, hogy mennyi vacakot meg vacaknak hitt patront, lőszert, törött tusú puskát, gránátot, miegyebet szedtünk össze az utcán, a kertekben vagy a ?Bugyásban?, amikor 1945 nyarán a bolgárok elhagyták a táborukat. Arra, hogy kis híján a kezemben robbant föl valami. Szerencsém, hogy Lajos, a barátom idejében ordított rám, és elhajítottam, és hasra vágódtunk, és csak akkor robbant, amikor földet ért. Hogy B. Ernőnek az egyik szemét vitte ki, H. Jancsinak az ujjait vágta le a gránát játszadozás közben. Meg arra, hogy ugyanazon a kora nyáron egy hónapos iskolába járásért kaptam meg a harmadik osztályos bizonyítványomat, s azt is csak azért, mert a katolikus tanító már hazajött a háborúból, és a második osztálytól kezdve a falu összes gyerekét, az evangélikusokat is, összeszedte-odavette a kis katolikus iskolába, hogy ne vesszen el egy évünk. Itt látom a szemem előtt, hogy hogyan törölgeti édesanyám a lószerszámot, amit a németek ott hagytak, az oroszok elől meg elásott. Itt a két kisborjút, amit aztán valahogy venni tudtunk, s addig pátyolgattunk, etetgettünk, amíg jármot nem tehettünk a nyakukba. Elkészült közben az új kocsi is, a helyett, amit a németek vittek el.
Kérem, amikor én 1950 őszén csurgói kollégista lettem, ott voltak még azok a végzős diákok, akik a NÉKOSZ emlőin nevelkedtek, közöttük azok is, akik igazán hitték, hogy ?holnapra megforgatjuk az egész világot?. Kötelezően és nagyon keményen ők tanítottak bennünket a hazai és a nemzetközi ?munkásmozgalmi dalokra?. Ők vezényelték az éneket és az egyszerre lépést akkor is, amikor reggelenként tömött sorokban a kollégiumból a gimnáziumba meneteltünk, vagy ? igazgatói parancsra ? este tizenegykor végigmasíroztunk a csurgói főutcán, s ötven méterenként meg-megállva Jugoszlávia felé fordultunk, s azt ordítoztuk, hogy ?Vesszen Tito!? Tito akkor ?láncos kutya? volt, a határ nyolc kilométerre, s 1952-ben gyors ütemben megkezdték a déli határ mentén a legkorszerűbb lövészárokrendszer, a föld alatti fedezékek, lőszerraktárak, vasbeton géppuskaállások és tankcsapdák építését. Állítólag órákon múlt csak, hogy nem tört ki a harmadik világháború.?
Bertók László szövegek, életrajz, és szakirodalom a DIA-n
