Egymást diktáló versek

Felszökken a tudatomban a felismerés, hogy

milyen nagyszerű költők közt éltem, akik

nemcsak költőnek voltak nagyszerűek, hanem

embernek is! Számomra nagy szerencse volt,

hogy Illyés Gyula és Szabó Lőrinc levélben

a börtönbe utánam nyúltak, a hatalmat vissza-

fogták; nekem tartást adtak a kötél lengő

szörnyű nullái közt. És Juhász Ferenc a

miniszterhez fordult közbenjárásért, hogy a

legkiválóbb agysebész végezze rajtam a mű-

tétet. Két év múlva a börtönből hazajöttem.

Egy hónap múlva az agy- és idegsebészetről

úgy, hogy most írom ezt a verset. És Vas

István dedikált könyvével várt mindenen túl.

*

Hogy tisztelik, viszik szellemükkel

utcára, térre, akikkel Ady Endrének,

később Illyés Gyulának, József Attilának

vitája volt. Gyülekeznek mögöttük, kiket

a nyomorult időkben otthagytunk. Tolják

elő őket ők, kiknek nincs közük a magyar

költészet szelleméhez. De nem hívják

elő Esze Tamást a magyar történelemből,

hogy küldjék Rákócziért. Nem tudják,

hol, miket ír most Mikes Kelemen. Hát

nekem is vitám van velük a versen át

e mai időben. Ó élő és tiszta szó! Ha

élhetnél és élnél itt megint és

törvényszerűen bennünk és közöttünk.

Illyés

"Ceruzám homokba rág a papíron;

élményeim gyalog, mentemben írom

nemzetem tenéked! Követi nyomon

az utókor s, errébb, két csendőr lovon."

Hogy hallgat és milyen süket

az utókor! Kezdik lengetni magukat

a csendőrtollak; Horthy Miklós legszebb

katonái grasszálnak civilben, hazudoznak

és lopnak. Az ország elnyikhajosodik

rossz- és jellegtelen arcú politikusaival.

Fejemben vijjog a neved az ország fölött,

mint fészkét és kicsinyeit féltő madár.

Mégis jelen vagy a hiányoddal, azzal,

hogy nagyon hiányzol! Nyomoznak utánad:

kívül a versen mit műveltél? Elárultad-e

a hazát? Vörös vagy-e? Nem tudják (vagy

éppen tudják?), hogy ott énekeltél,

ahol nyolcadik évszázada minden

valamirevaló magyar költő. A szellem

koordinátái lettek mára soraid:

hazatalálni, megmaradni ezen a földön

újra, mindig. Nevelni törekedtél

egy népet, a magyart; óvni és segíteni,

a cselédlány szülötte tisztességével,

a "ne kenődjék rám idegen piszok"

szigorával. Ahogy engem neveltél

tudtodon kívül, hogy soha nem engedett el

a kezem és nem hagytam magam

elszakadni tőled. Ahogy most sem,

mikor döbbenten látom a levegő és

a lélek tudathasadását. És nem nyugszom;

hátra és előre az időben áldást

és boldogságot kérek porodra, mely

így lett teljesen egy Magyarországgal.

Debrecen

Barta János,

Juhász Géza emlékének

A város, amelynek Nagyerdeje van

és Nagytemploma; az erdőn innen is

fája és virága, túlnan gyönyörű népdala,

amelyben vize és azon híres hídja van.

Van egyeteme s az épülete, mint egy

zenemű olyan. Széles utcái vannak

és nem lehet tudni, hogy melyikből

fordul ki egy gyönyörű alkalommal

Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály.

Tág előszobája a Hortobágy, állataival.

A költői realizmus innen indult el

az országba, szinte mozarti ragyogással.

Kívánom, hogy Illyésen át eleddig

e most készülő versben érjen el.

Ó, a nép, az ország hányszor mondta itt

függetlennek és nemzetnek magát!

Debrecen te, éneklő magyar valóság,

négy éven át hallgattalak és láttalak.

Itt kezdtem el a papiros örök

panaszfala előtt szólni én is; innen

húzott a társadalom örvénye magába,

hogy a szavam belőle kisodródjék.

S örömömre ide jött gyakorta nyáron

az Arany Bika felől a Péterfián,

a Simonyi úton Veres Péter és Szabó Pál.