A MűKEDDvelő-Szépírók a MU Színházban (1117, Budapest, Kőrösy József utca 17.) elnevezésű rendezvénysorozat idén is folytatódik: január 16-án, 17.30-tól Bodor Béla költőt, kritikust faggatja a beszélgetőtárs: Tatár Sándor.
Bodor Béla önéletrajza:
1954 február 24-én születtem Budapesten. Zenészként kezdtem, képzőművészként folytattam, így lettem író. Életemről ld. a Kőrösi Zoltán: Felrombolás (JAK-füzetek, 1993) című kötetében olvasható interjút. (URL: http://www.bodorbela.fw.hu/). Tanulmányaimról nincs mit mondanom: amit tudok, azt nem azért tudom, mert iskolákba jártam, hanem annak ellenére. Nős vagyok, 22 éves a lányom. Magyarul írok, "ezen a szép, titkos nyelven" (Kertész Imre). 1986 óta publikálok. A költészet másnapja című antológia óta három verseskötetem jelent meg. Írtam egy nem igazán szabályos monográfiát a XVIII. századi magyar regényről, ezen kívül kb. 900 esszét, kritikát, tanulmányt, néhány novellát és egy regényt. Tanulmányaimból az első válogatás 2006-ban készült el, a következő idén tavaszra várható. Előbbibe azokból az írásaimból válogattam, melyek kortárs magyar költők pályaképét egészében igyekeztek felvázolni.
Bemutatkozásul egy vers Bodor Bélától:
Kormos István-palimpszeszt
Kormos István: Ház Normandiában
A gauguinsárga parton áll Jérőme
nem köszön vissza mert Jérőme szamár
szemben kék bálna Jersey szigete
ő fekete sziklakönyéken áll
szél-ökrök szél-ekék próbálnak ártani
falán szilánkra törnek a sirályok kiáltásai
biciklis pék dombkötéltánca kenyér kenyér kenyér
nap tenger kifröccsenő vére fehér fehér fehér
rókanyüszítés-éjszaka szegről rézserpenyő lecsattan
kaptányban vergődik szivem elsüllyed Ertot tejködhabban
rét szalad a kőkapuig ott megtorpan bemenjen-e
szobákban zöld mohahomály tengerfenék-csönddel tele
mohahomályban valaki ablakhoz nyomva homloka
kert fölött denevérszavak igen soha igen soha
A szamárszürke szemhatár felé
tekint a festő kezében banán
a vízbe köp az íz a tengeré
de ott a rajz a kunyhó nádfalán
a törzsfőnök mopedje dong a fákig még elér
a láballóvason csupasz talpa fehér fehér
a vadkacsák verődő szivárványszárnyai
csak most tudják a dombot magasba rántani
sziláscetbőgés-este van nádtetőn mintha szél huhog
vágóhíd földjén ráng szivem vonszolnak szürke mókusok
a domb helyére rét szalad kapunkig ér bemenjen-e
barlanglehű gyékényhomály tengerfenék-csönddel tele
a gyékényszőttesen nahát ez itt alul az én nevem
odafönt madárszárnyszavak
mindig
ma nem
mindig
ma nem
