Nagyon örültünk, hogy Ganxsta Zolee Boris Viant nevezte meg kedvenc írójának, s egyúttal nehéz helyzetbe is hozott minket: melyik könyvét is ajánljuk? Vian nem egykönyves szerző, bármelyik munkája azonnal felismerhetően ?vianos?, egyiket sincs bátorságunk jobbnak kikiáltani a többinél. A magyar repper a Venyigeszú és a planktont ajánlja, mi viszont a Tajtékos napokra esküszünk, hiszen talán ez a legszélesebb körben ismert könyve, annak idején még az Európa Kiadó jelentette meg a híres zsebkönyvtár-sorozatban, s erről a műről mondta Queneau, hogy a huszadik század legszebb szerelmes regénye.
A totális lázadó
Pedig Vianról legelőször nem éppen a szerelem jut eszünkbe, hanem a tökéletes és teljes szabadság, ahogyan a történettel, a nyelvvel, a világgal bánik. Nincs az a konvenció, amelyet Vian ne szegne meg, legyen az társadalmi, irodalmi ? sőt a kategóriák is elolvadnak, a szabályok határai is a semmibe foszlanak. Vian olyan szavakat teremt, hogy fordító legyen a talpán, aki vissza tudja adni az eredeti szöveg jelentését, hangulatát ? kortársai közül ezt még talán a lengyel Lem Kiberiádájáról mondhatjuk el. Vian olyan világot alkot könyveiben, melyben bármi megtörténhet, tombol a szürrealizmus, mégis minden furcsaság megfelel valaminek a ?valós? életből ? régóta tudjuk, hogy az emberi kapcsolatok ábrázolásához, megértéséhez leginkább az abszurdot lehet segítségül hívni. A Venyigeszú nemcsak a túlfűtött kapcsolatokról, a féktelen bulizásról szól, hanem egyúttal könyörtelen kritikája a bürokráciának, melyet Arany Hamlet-fordítása óta mi csak ?a hivatalnak packázásai? néven ismerünk, és szinte mindennapi (keserű) kenyerünkké vált.
Csodafelnőtt
Vian élete is példaértékű, mondhatni legendás: nem más, mint egy csodagyerek csodafelnőtté válása. Tizenöt évesen már korengedménnyel érettségizett latinból és görögből, két évvel később filozófiából és matematikából. Apropó filozófia: előszeretettel parodizálta a kor legdivatosabb filozófiai irányzatát, az egzisztencializmust, nem teoretikusan, hanem csípőből tüzelve: az egzisztencializmus pápájának, Jean-Paul Sartre-nak alaposan kijut a gúnyos megjegyzésekből. És ez nem minden: Vian természetesen csatlakozott a patafizikus társasághoz ? mely a szabadkőművesség, valamint minden tudományos és filozófiai irányzat paródiája egyben. Alfred Jarry (az Übü király c. dráma írója) találta ki, a patafizikát az 1943-ban alakult Patafizikus Kollégium műveli, amelynek tagja volt többek között (Vian mellett) Raymond Queneau, Eugene Ionesco és Marcel Duchamp is. Szemethy Imre képzőművész meghatározása szerint ?a patafizika gutavágó dialektika, téboly és túlzás valamely pozitívum szolgálatában. A patafizikában nem véletlen a valóságos eseményekkel és személyekkel való egyezés, véletlenek viszont a kufárkergetésből eredő tévedések és bokázások. A patafizika mint iskolakerülő tudományág: a háromszöglohasztó és háromszögpuffasztó geometria tárgykörében létező összefüggések halmaza.?
Mindemellett az először blöffnek, harsány polgárpukkasztásnak tetsző irányzat komolyan megtermékenyítette a művészetet. Példának a Tajtékos napok előszavát (?Előszócska?) hozhatjuk fel, melyben egy nagyon is életképes és szimpatikus filozófia kristályosodik ki.
?Az életben az a fontos, hogy mindent a priori ítélettel illessünk. Úgy látszik ugyanis, a tömegeknek nincs igazuk, az egyéneknek meg mindig igazuk van. De ebből nem szabad magatartásunkra szabályokat levonni: nem kell ezeket megfogalmaznunk ahhoz, hogy betartsuk őket. Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány, bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől végéig én találtam ki. A szoros értelemben vett anyagi megvalósulása lényegében a valóság ferdített és hevített hangulatú kivetítéséből áll egy szabálytalanul hullámos, torzításos referencia-síkra. Látható, hogy tán még soha nem volt szó ilyen tisztességes eljárásról.?
Ezen idézet is bizonyítja, minden spontaneitás ellenére is mennyire tudatos művész volt Vian, ráadásul tehetségének teljes tudatában.
Példás élet
Vian egyetemi éveit a zajos házibulik és a jazz iránti érdeklődése határozta meg ? kiváló trombitás volt, és állítólag jól énekelt. Több sanzont is írt, A dezertőr korának nagy slágerévé vált (Letölthető: innen). 1941-ben megnősült, egy évvel később mérnöki diplomát szerzett. 1942-ben kezdett el írni, először csak barátai szórakoztatására: első művét fogadásból írta meg ? egy hét alatt. A ?Köpök a sírotokra? c. (álnéven megjelentetett) regény rögtön jókora botrányt is okozott, ám Vian nem sejthette, az ő végzete is ez a cím lesz. Fanyar, abszurd viccekbe illő halálának története is: ezt a regényét tiltakozása ellenére megfilmesítették, s ő elment megnézni a sajtóvetítést. Ott annyira rosszul lett, hogy egy szívroham elvitte ? nem túl hízelgő reklám a film készítőinek. Tudjuk, hogy a szerző szívbeteg volt, vagyis úgy élt, hogy tudta: bármikor meghalhat, ám mintha az írók nevében tiltakozott volna minden megfilmesítés ellen. 39 évet élt.
Vian Alapítvány
Vian persze nem kerülhette el a legendává válást: ő maga nyilván röhögne rajta, de özvegye jóvoltából ma már látogatható Vianék egykori lakása. A Boris Vian Alapítvány párizsi és katalóniai székhellyel működik, kéziratokkal, színházzal foglalkozik. Sajnos a ház nem került fel a védett épületek listájára, mert építészeti szempontból érdektelen. Iskolások látogatják Boris és Ursula, a medve otthonát, kéziratokat nézegetnek, sanzonokat hallgatnak. De magunkra is maradhatunk a padlásszobában egy kiszuperált BMW-motor és egy szék között, amit Vian készített. A falat könyvek borítják, a teret lassan bekebelezik a hatalmas papírkupacok, a lakás egyre kisebb, a mennyezet megereszkedett, pontosan úgy, mint A tajtékos napokban ? olvasható a Nagyvilág c. lapban (Bővebben: itt)
