Hát egy kis idő múlva jön a boszorkány, aztán széjjelönt a vár előtt a fűbe egy véka lencsét, s azt mondja: - No, te legény, egy óra múlva visszajövök. Ha addig ezt a véka lencsét fel nem szeded, nem kapod meg a királykisasszonyt. Elmegy a boszorkány. A legény csak nézte, nézte a lencsét, s vakarta a fejét, hogy ő mármost mit csináljon. Hogy szedje fel azt a sok lencsét? No de nagy későre-valahára szedegetni kezdte a lencseszemeket. Hát amikor egy óra múlva visszajött a boszorkány, a lencsének még a felét sem szedte fel. Azt mondja ekkor a boszorkány: - No, te legény, az első próbát nem tudtad kiállni. Most gyere velem, próbálj még egyet. Azzal elvezette egy folyóhoz, s abba belehajított egy csomó kulcsot. - Egy óra múlva ismét itt leszek. Ha addig azokat a kulcsokat a vízből mind ki nem keresed, s elő nem hozod, akkor nem kapod meg a királykisasszonyt. Azzal a boszorkány megint elment. Hej, búsult a legény a lencséért, ahogy búsult, de a kulcsokért majd megölte a bánat. Hát ő hogy menjen bele ebbe a folyóvízbe, mikor még úszni sem tud, s elviszi a víz. Addig búsult, addig törte a fejét ott a parton, hogy eltelt az egy óra, s jött a boszorkány, de a legényt éppen ott találta, ahol hagyta. Még egy kulcsot se hozott ki a vízből. Mondja ekkor a boszorkány: - No, te legény, látom, hogy élhetetlen vagy, nem tudsz semmit. Hanem én nem bánom, gyere, próbálj még egyszer szerencsét, de ha most se tudsz semmire menni, akkor jaj neked! Elindultak. A boszorkány bevezette a legényt a boszorkányvárba, ott bevitte egy szobába, s azt mondta neki: - No, nézd, itt van három arckép betakarva. Egy óra alatt válaszd ki, hogy melyik a királykisasszony arcképe. Ha nem tudod kiválasztani, akkor magadra vess! Elment a boszorkány, ott maradt a legény. Nézte, nézte a képeket, gondolkozott, törte a fejét, hogy melyik is lehet a királykisasszony arcképe. Meg volt ijedve, reszketett, mint a nyárfalevél, mert ha nem tudja kiválasztani, akkor nagy bajba kerül. Amíg ott jött-ment, bucsálódott, csak eltelt ismét az óra, s jött a boszorkány. - No, te legény, tudod-e, hogy melyik a királykisasszony arcképe? - kérdi. - Hát ez a szélén való - feleli a legény. - Dehogy az, dehogy az! Nem az bizony, hanem a középső - mondja a boszorkány. Ekkor kitakarta a középső arcképet, s megmutatta a legénynek. Aztán nem is szólt egy szót se, hanem csak hirtelen megcsípte a legényt, s úgy kihajította az ablakon, hogy csak úgy nyekkent. Úgy megütötte magát, hogy egy jó darabig fel se tudott állni a földről. Nagy későre-valahára magához jött, feltápászkodott, s elindult haza. Mikor hazaért, otthon elbeszélte, mi minden történt vele. Azt mondja ekkor János, a kisebbik fiú az apjának: - No, édesapám, elmegyek én is szerencsét próbálni. Hátha ki tudnám váltani a királykisasszonyt. Nem jó szívvel egyezett bele az apja, mert Jánost erősen szerette, s félt, hogy még valami baja lesz, vagy pedig elveszti az utat, s többet sohasem kerül haza. De János addig kérte az apját, addig könyörgött neki, addig biztatta,hogy így s úgy, ne féljen, mert nem lesz semmi baja, jól ügyel, nem veszti el az utat, hogy az apja utoljára is beleegyezett s eleresztette. No, hát feltarisznyálták Jánost is, mint a bátyját, de talán még jobban, s elindult ő is a boszorkányvár felé. Ment, mendegélt, éppen azon az úton, amelyiken a bátyja is ment. Hát ő is megtalálta a hangyabolyt. Kérték a hangyák, hogy segítsen nekik a hangyabolyt csinálni, mert megszolgálják. Segített is jó szívvel. Amint továbbment, meglátta a récéket. Azok is kérték, hogy vessen nekik egy kicsi kenyérbelet, mert erősen megéheztek, s majd ők sem felejtik el. János nem is kenyérbelet, hanem szép fehér zsemlét és kiflit adott nekik. Továbbmentében meglátta a méheket. A méhek is ígérték, hogy majd megszolgálják, ha egy kicsi lépes mézet ad nekik, mert már rég nem ettek. Adott bizony János jó szívvel. Igaz, így elvesztett egy csomó időt, s nem ért olyan hamar a boszorkányvárhoz, mint a bátyja, de ő azt nem bánta, mert egyszer csak estefelé azon vette magát észre, hogy a boszorkányvár előtt van. (folytatjuk)
