Budapesten is bemutatták L. Simon László esszékötetét

Irodalom

 
(MTI) - L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét a Ráció Kiadó adta ki az ünnepi könyvhétre. A könyvet korábban a szerző szűkebb pátriájában, Székesfehérváron már bemutatták: ott Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere ajánlotta az olvasók figyelmébe. A fővárosi bemutatón - ahol a több mint száz érdeklődő miatt a helyszín szűkösnek bizonyult - a kötet méltatását Tellér Gyula író, szociológus, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke, valamint Lajtai László, a Ráció Kiadó szakmai vezetője vállalta magára.
    
Mint L. Simon László elmondta, a könyv az utóbbi három esztendő írásait tartalmazza, amelyek részben politikai pályára lépése előtt, részben utána születtek. Nem érez ellentmondást az irodalmi és a politikusi működése között: mint fogalmazott, parlamenti képviselőként sem szűnt meg írónak lenni. Ráadásul témaválasztása, a szűkebb szülőföld körbejárása nem független új feladatától sem, hiszen nem listán, hanem egyéni választókörzetében választották meg képviselőnek Fejér megyében. Úgy véli, a kulturális szakpolitikusnak sem árt, ha tágabb időtávlatban látja mindazt, aminek felvirágoztatására egyébként fölesküdött.
    
Tellér Gyula is a szűkebb haza, "az akácvirágos Fejér" egyetemessé növelését emelte ki L. Simon írásaiban. A megtartó családot, a megtartó történelmet - még akkor is, ha ez alkalmi írások kötetbe rendezése révén világlik ki.
    
A Csillag István által szerkesztett esszékötet Körbejárni a hazát című ciklusában elsősorban Fejér megyei témákat dolgoz fel az író, a Személyes történelem című fejezet pedig a család körülírása, többek között a Nádasdy família fényképeinek apropóján. Az Örökség ciklus egyebek mellett a hatvanéves Ambrus Lajost köszönti, a Haza és szabadság írásai a hazaszeretet, a szabadság, a Márciusi Charta, a Wass Albert-jelenség, illetve a kommunizmus természetrajzának kérdéseit boncolgatják. A Mire való a magyar kultúra? ciklus kultúrpolitikai írásokat kínál széles spektrumon, Csokonai dunántúli kötődéseitől a disznóölés helyi rítusáig. A Stixen túlra címet viselő fejezet írótársakat sirat el: többek között Mátis Líviát, Sobor Antalt és Deák Lászlót.
    
Ambrus Lajos író, a Kortárs folyóirat főszerkesztője ajánlásában úgy fogalmazott: az új könyvnek Petőfi híres metaforája - "Haldokló hattyú, szép emlékezet" - lehetne a vezető motívuma. A gyermekkor, a haza körbejárása, a személyes történelem katarzisai, az örökség és az ünnep fájdalmasan észlelhető hiányai, a család, a barátság és a halál összefüggései szolgáltatják L. Simon témáit.