Colombótól Londonig ? Az angol beteg szerzőjének új regénye

Michael Ondaatje november végén, az Albertai Egyetem Festival of Ideas (Ötletek Fesztiválja) nevű, jubileumi kulturális rendezvénysorozatának meghívására jött Edmontonba. A fesztivált három éve, az egyetem centenáriumán rendezték meg először, Salman Rushdie és más neves művészek és társulatok vendégszereplésével, tudományos programokkal, és jövőre újra négynapos eseménysort terveznek. Az idei egyetlen eseményen Ondaatjére a Winspear Centerben, Edmonton impozáns hangversenytermében több mint másfélezer ember volt kíváncsi, és az est végén sok száz dedikálásra került sor.

A levegőben volt a kérdés ezen a rendezvényen, amit az est házigazdája, Marina Endicott edmontoni író, az egyetem szépírás-oktatója fel is tett Ondaatjénak, hogy mennyire ragadják magával ötletei írás közben? ? Engem nem szoktak magukkal ragadni az ötletek, ? mondta az író jellegzetes öniróniával ? és ez igen sajnálatos. Egyszer meg is kérdezte tőlem valaki, hogy vannak-e egyáltalán ötleteim, és ezt nem dicséretnek szánta.

Mivel szépíró kolléga faggatta, a beszélgetés jelentős része az atelier-kérdések körül mozgott, például az ötletek és a prózaírás kapcsán azt is megtudtuk, hogy Ondaatje ódzkodik tőlük, szerinte két oldal után kipukkannak. Azt is elárulta, hogy egy új regénye megjelenéséig nagyjából öt év telik el, először tollal ír papírra, jó néhány változat után kerül először számítógépre a szöveg, de minden egyes verziót újra és újra kinyomtat, és úgy javítgatja tovább tollal, mert a képernyőn a terjedelmi arányokat nem érzi. Négy-öt barátja olvassa el a kéziratot először, az ő véleményükre mindig ad, majd az újabb korrekciók után kerül az írás állandó kiadói szerkesztőjéhez. Mint sajnálkozva beismerte, ezek a barátai szinte mind írók:

? Itt az ideje, hogy normális emberekkel vegyem körül magam ? tette hozzá, újabb derültséget okozva. Írói attitűdjét a mesterségbeli alázat és hivatástudat, irónia és a tragikum értékei egyszerre határozzák meg.

Ondaatje ez alkalommal a The Cat?s Table (Macskaasztal) című, októberben megjelent regényéből olvasott fel. A könyv hőse, Michael a regény cselekménye idején, a múlt század ötvenes éveinek közepén 11 éves kiskamasz, aki Ceylonból (ma: Sri Lanka) Nagy-Britanniába megy, évek óta apjától külön élő anyjához. A három hetes hajóút leírása érdekes pikareszk és nevelődési regény egyben. Az elbeszélő a felnőtt Michael: ?Gyerekeim rávettek, hogy írjam le az utazást?, kifejezetten retrospektív nézőpontból: ?Most, hogy erre visszagondolok?? A gyerek (Mynah) és a felnőtt (Michael) megtöbbszörözött nézőpontjainak és ? ugyancsak Ondaatjére jellemzően ? az egymásra csúszó idősíkoknak a gyakori váltakoztatása állandó szellemi feszültséget kelt az olvasóban, aki ezért csak lassan, fokozatosan tudja kirakni a teljes kép kockáit, éppúgy, mint Az angol beteg történetében. A 68 éves Ondaatje maga is ceyloni, kisgyerekként utazott Angliába, majd később ő is Kanadában telepedett le és híres író lett, éppúgy, mint a Macskaasztal Mynah/Michael-ja. Ő is éppen 11 éves volt 1954-ben, neki is egyedül kellett megtennie a földrészek közötti tényleges, visszatekintve szimbolikussá, sorsszerűvé váló utazást.

Eddig két könyve jelent meg magyarul, Az angol beteg (1992, magyarul: 1997) tette nevét igazán híressé. A Toszkánában, a II. világháború végén játszódó könyv címszereplőjét Almási László Szahara-kutatóról mintázta az író, de a történelmi tényektől sok mindenben elrugaszkodott. A regény hozta meg Kanadának az első Booker-díjat, szerzőjének pedig egy újabb Kanada Kormányzója Díját. A regény alapján készült Anthony Minghella-film Ralph Fiennes-szel és Juliette Binoche-sal pedig kilenc Oscar-díjat aratott le. Ugyancsak háborús háttér előtt játszódik Ondaatje másik magyarra fordított regénye, az Anil és a csontváz. A főhős egy Sri Lanka-i származású amerikai törvényszéki orvosszakértő, aki ugyan a kormányerőktől kapott megbízást, feltételezhetően azért, hogy a tamil szeparatistákról rántsa le a leplet, de attól még az igazságra kíváncsi. A főhős a súlyos szakmai és erkölcsi dilemmák boncolgatása során magáról is többet tud meg.

Bármennyire is sok az azonosság új regényének elbeszélője és az író személye között, Ondaatje még a The Cat?s Table utószavában is siet kijelenteni, hogy ez a történet, még maga a hajó is, bár több Oronsay is járta az óceánokat, merő kitaláció. Persze, erre vonatkozóan is kapott kérdést az edmontoni pódiumon, mire felidézte, hogy idős nagynénje most mesélte el neki, hogy a hajóút után a 11 éves fiú megállt a kandalló előtt, és hosszan, magabiztosan mesélt úti élményeiről. Ondaatje rögtön tudni akarta, hogy mit mesélt annak idején. De a nagynéni csak annyit válaszolt, hogy arra már nem emlékszik? Ondaatje emlékei szerint ő nem volt különösebben magabiztos fiúcska akkor. A könyv elbeszélője is inkább ilyen, akár kisfiúként, akár már sikeres íróként. Most már, tette hozzá az író nevetve, az egész kitalációt, amit megkonstruált, el is hiszi, tudja, hogy melyik kabinajtó mögött merre kellett fordulni a hajón, és így tovább?

Ondaatje a pódiumbeszélgetésben is hivatkozott arra, hogy már megírta azt a könyvét, amit határozottan valós önéletrajzi és családtörténeti anyagból merített, ez a Running in the Family (1982), de most is hangsúlyozta, hogy azért az is fikció. Mynah történetét az a kíváncsiság teremtette meg, amellyel Ondaatje meg akarta tudni, írói eszközökkel fel akarta térképezni, utána akart járni, hogy mit élhetett át egy 11 éves fiú az út alatt, milyen elő- és utótörténetek mentén tehető az olvasónak is átélhetővé és érdekessé a hős életének ez a kitörölhetetlenül meghatározó időszaka. Fantázia és valóság rá jellemző elegyítésével Ondaatje újabb izgalmas, közérthető, de minden irodalmi igényt kielégítő művet hozott létre.