Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy öregember. Ez az öregember olyan volt, hogy még enni se tudott, hogyha valakit be nem csapott. Örökké azon gondolkozott, kivel milyen viccet csináljon, kit hogy gúnyoljon ki. Elhatározta magában, hogy kimegy a mezőre, s aki arra jár, azt becsapja. Keresett egy döglött kecskét, annak levágta a farkát, s leásta a földbe, jó mélyre, hogy ne lehessen könnyen kihúzni. Éppen arra tartott három huszár, erre az öregember elkezdte húzni a kecske farkát. Húzta, húzta, úgy csinált, mintha teljes erőből húzná, de csak tettette magát. - Jó napot, bátya! Hát kend mit csinál itt, - kérdezték a huszárok. - Jaj, jaj, vitéz urak, nagy szerencsétlenség ért! A kecskémet hajtottam errefelé, s itt egy nagy süppedésben elsüllyedt, csak a farka látszik ki. Segítsenek kihúzni! - Hamar a huszárok leugrottak a lovakról, odamentek, megragadták a kecske farkát, s húzták, húzták. Akkor azt mondta Csalóka, mert úgy hívták az öregembert: - Csak húzzák, vitéz urak, addig én az egyik lóval ellovagolok a városba, s hívok segítséget. El is ment Csalóka a városba. De nem azért, hogy segítséget hívjon. Hanem eladta azt az egy lovat, felöltözött más gúnyába, s bement az erdőbe, kiválasztotta a legeslegnagyobb fát, s nekivetette a hátát. Nyomta a fát. A huszárok eközben még mindig húzták a kecske farkát, s ahogy húzták, egyszer csak kijött. Azt mondta az egyik huszár: - Nézzetek oda! Hát ez a kecske nem is élt, el van fonnyadva a farka! Ez már rég megdögölhetett! Nahát, valaki minket jól becsapott. Vajon hol lehet az az ember? Csak két lovunk maradt, a harmadikkal ő ment el. - Várták egy darabig, de nem jött vissza. Felültek a két lóra, az egyik lóra két huszár került, a másikra egy, s mentek. Ahogy mentek, az erdőn vezetett át az útjuk. Látták, hogy ott ül egy öregember az egyik fa tövében. - Jó napot, bátya! - köszöntek a huszárok. - Adjon isten, vitéz urak! - Nem látott-e kend egy ilyenforma öregembert erre lovagolni? - kérdezték. - Nem láttam én senkit, pedig itt ülök ennek a fának a tövében már mióta. Nyomom, mert rám akar borulni. Jöjjenek, segítsenek, nyomják csak, mert ha félremegyek, elborul, s egyből agyonüt engemet! A három huszár leugrott a két lóról, s odamentek segíteni. Akkor azt mondta Csalóka: - Az egyik lovat kölcsönkérem, adják ide, bevágtatok a faluba, segítséget hívok, nehogy odaüsse vitéz urakat is a fa. S azzal se szó, se beszéd, Csalóka fölugrott az egyik lóra, s elvágtatott a faluba. A három huszár ott maradt, s nyomták a fát. Csalóka megint eladta a lovat, vett rajta új gúnyát, s vett még egy baltát, egy nagy kenyeret, egy tábla szalonnát s egy liter pálinkát. Elkerült az erdőnek a túlsó oldalára, s a szalonnát eldugta az egyik bokorban, a kenyeret a másik bokorban, a pálinkát a harmadik bokorban, s ő leült a negyedik bokor tövébe a baltával. A huszárok nyomták a fát, támasztották a hátukkal, ültek ott. Egyszer megszólalt az egyik huszár: - Hej, be sokáig jön az öreg, sokáig hozza a segítséget! Gyere csak félre, te! Úgy vettem észre, ez a fa meg se mozdul. - Félreáll az egyik huszár, s hát csakugyan nem mozog a fa. Félrelép a másik, félreugrik a harmadik, s meg se mozdult a fa. - Jé - csaptak a homlokukra -, ez az öregember volt, aki először is becsapott minket! Na megállj, öreg, már két lovunkat elvitted, csak kerülj a kezünk közé! Nagy méreggel felültek hárman az egy lóra, s mentek. Mikor az erdőnek a túlsó feléig értek, látták, hogy ott heverész a bokorban egy öregember. Egy olyanforma öreg, mint akivel immár kétszer dolguk volt, de nem ismertek reá Csalókára, mert más gúnyában volt. Köszöntek neki: - Jó napot! - Jó napot! - Nem látott erre járni egy öregembert? - kérdezték a huszárok. - Két lovunkat vitte már el, s azt se tudjuk, kicsoda-micsoda, s azt se tudjuk, hová vitte a lovakat. - Nem láttam én, pedig én erdőőr vagyok - mondta Csalóka. - Őrzöm az erdőt. Itt ülök már mióta, de nem láttam senkit. Óljenek le kendtek is, vitéz urak! Szegény lovat hárman ülik meg. Elege lehet már annak a lónak. Leszökdöstek a huszárok a lóról, leültek az öreg mellé. - Messze van-e még a falu? - kérdezték. - Szeretnénk estére odajutni, mert hát igen-igen éhesek vagyunk már. - Ó, hát ha csak erről van szó - mondta Csalóka -, rendelek én ide mindjárt ételt. - Hát azt ugyan biza hogy? - Hát így ni! Van nekem egy baltám, azt csak hajítani kell, s hoz az mindjárt valamit. - Megfogta a baltáját, meglóbálta a levegőben, s azt mondta: - Na, te balta, menj kenyérért! - S elhajítota abba a bokorba, ahol a kenyér volt eldugva. (folytatjuk)
