(MTI) - Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József orvosként az intézetben töltötte fiatal gyakornok éveit. Boros Géza, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője és Szakolczay Lajos író-kritikus a Magyar Írószövetség választmányának vezetője az intézmény udvarán 2005-ban állított emléktáblánál helyezték el koszorúikat.
Az évforduló alkalmából tartott megemlékezésen az íróra Szász János filmrendező emlékezett, akinek Csáth Géza művei nyomán készült Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmje számos díjat nyert a 38. Magyar Filmszemlén.
A rendező mint "kollégájáról" beszélt az íróról, akivel "megbízhatóan" dolgozott együtt. "Sokkal jobban meg kellene becsülni ennek a pöttöm országnak a nagyon-nagy íróját" - hangsúlyozta Szász János, aki 1997-es Wittman fiúk című filmjét is egy Csáth Géza-novella alapján készítette.
Csáth Géza munkásságának aktualitását hangsúlyozva a filmrendező megjegyezte: a naplóírás a mai világban újra divatba jött, hiszen az internetes naplókban, vagyis blogokban az emberek elmagányosodása, kitárulkozási vágya követhető nyomon. Csáth életének másik nagy problémája, a kábítószer-kérdés szintén létezik ma is - mutatott rá Szász János.
Harmatta János pszichoanalitikus, a Magyar Pszichiátriai Társaság főtitkára ünnepi beszédében elmondta, hogy az író rövid pályafutásának jelentős állomását jelentette a pszichiátriai intézet.
Ebben az épületben dolgozott azzal a betegével is, akinek betegségtörténetét analitikus szemlélettel leírta és megjelentette. A könyv terjedelműre sikerült esetleírás a kor szintjén tudományos munkának is elfogadható - hangsúlyozta Harmatta János utalva Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója című művére.
Csáth Géza 1887. február 13-án született Szabadkán, Brenner József néven. Unokabátyja, Kosztolányi Dezső ösztönzésére a Bácskai Hírlapnál jelentette meg első, zenekritikai írásait, majd 1904-ben a Jövendőnek küldte el A kályha című novelláját. Az érettségit követően Pestre utazott, hogy felvételizzen a Zeneakadémiára. Miután itt elutasították, az orvostudományi egyetemre iratkozott be.
Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak, majd a Nyugatban is publikálta novelláit, zenei tárgyú cikkeit. 1908 tavaszán megjelent első novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben lediplomázott, s a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett.
1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, s mikor orvosa megerősítette feltevését, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült.
A következő évek jelentették művészi és orvosi tevékenységének csúcspontját: 1911-ben a pesti Magyar Színház bemutatta két darabját, a Janikát és a Hamvazószerdát, megjelent Délutáni álom című novelláskötete, a zenei írásaiból válogató Zeneszerző portrék, majd egy évvel később kiadták a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjait elegyítő elmeorvosi szakkönyvét, Az elmebetegségek psychikus mechanismusát, amely később Egy elmebeteg nő naplója címmel jelent meg.
1911-13-ban a nyári idényben különböző helyeken fürdőorvosként dolgozott, s egyre inkább a morfium rabjává vált. 1919 tavaszán végleg összeroppant. A bajai kórház elmeosztályán kezelték, ám megszökött s hazagyalogolt Regőcére, ahol lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
Ekkor rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában, s azonnal meghalt.
