Czifrik Balázs: Élni a mélyben

December  4-én 17 órakor a Károly körúti Alexandra Könyvesházban (1075 Budapest, Károly körút 3/C) lesz Czifrik Balázs második  verseskönyvének bemutatója. A kötet címe: Élni a mélyben, a L'Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg. A kötetet bemutatja: Harcos Bálint író.

 

 

Részlet a szerző Forgó című novellájából:

 

A menza öt perc sétára esett az iskolától. Az odavezető úton, a zegzugos utcákban a fiúk már nem játszottak, nem képzeltek semmit a hatalmas boltívről, csak egyszerűen, a napfénytől átjárva befordultak a gyermekétkezde zsíros párától terhes udvarába. Átugrálták a betonra száradt olajos, szennyes foltokat, kikerülték az üres, tésztás kartondobozokat, majd alámerültek a pincehelyiségbe, ahol hosszú, fehér abroszokkal terített asztalok sorakoztak.

 

Lent, a menzán opálos ezüstoszlopokban tornyosultak az örökké vizes és mosószeres alumíniumtálcák és evőeszközök: az életlen kés, a görbe fogú villa és a horpadt kanál. (Majd később, a gimnáziumban ezek a tárgyak - ha nem is épp ezek, de anyaguk és funkciójuk szerint mégiscsak - ékszerekké, főleg karkötővé és nyaklánccá válnak.) De akkor még nem így történt. Akkor még a három fiú sorban elhaladt az ételkiadó ablakok előtt, és a tálcákra kerültek az egyenízű levesek, a száraz vagy zsíros és formátlan feltétek, amelyek belesüllyedtek az egyforma sárga-zöld-bab-borsó-tökfőzelékekbe. Aztán a pult végén következett a szalvéta és a kenyér, amit egy mozdulattal mindegyikük a tálcára csapott." (A teljes szöveg ITT olvasható)

 

 

A szerző első kötetéről (Hullám, híd, háló; 2001) írta Keresztury Tibor:

 

Hullám, híd, háló; fények, árnyékok, hajlatok és ívek, érdes felületek. Nyitott és zárt terek, szélfújta dűnék, jéghideg falak. "Fogalmaznom kellene / valami tárgyszerűt. Ami hozzad köt, élmény / lehet." Ám ehelyett újra csak kupacok, pikkelyek, apró szúrások a testben, a zúzmarás alufólián csillogó pára hűvöse: a fragmentum-lit nedves színtere, kietlen tárgyi díszlete. Czifrik Balázs mondható meséket, látható íveket, tapintható testeket és érezhető érzéseket keres akkor, amikor "Mindenről tudni, hogy nem az". Amikor már réges-régen leáldoztak a "nagy korok", amikor a mesekönyvírók "képtelenek elszámolni a nagymamával", s tehetetlenül széttárják a kezüket. A költő nem hiszi, hogy tudna rajtuk segíteni, azt viszont elmondja, hogy miért nem lehet lekerekíteni önnön keserű, de mégsem reménytelen, erős és sokat ígérő lírai történeteit. "Adja az Úristen, akkor is, ha / nincsen, hogy legyenek angyalok."