David Grossman kapja a német könyvszakma békedíját

Irodalom


davidgrossman_01.jpg
David Grossman

(MTI) - A békedíj az egyik legrangosabb németországi kitüntetés, amelyet hagyományosan a frankfurti nemzetközi könyvvásár zárónapján adnak át. 25 ezer euróval jár, eddig két magyar kitüntetettje volt: 1991-ben Konrád György, 2004-ben pedig Esterházy Péter. David Grossman októberben, a frankfurti Szent Pál-templomban veheti át a díjat.

   
A békedíj alapítványi tanácsának indoklása szerint az 56 éves izraeli író "tevékenyen síkraszáll az izraeliek és palesztinok közötti megbékélésért". "Könyvei arról tanúskodnak, hogy az erőszak, gyűlölet és elüldözés közel-keleti spiráljának csak az odafigyelés, az önmérséklet és a szó erejével lehet véget vetni" - írták.
   
Az Egy nő menekül egy hírtől című főművében Grossman a nyelv jelentőségéről írt az identitáskeresésben, és óva intett a nyelv növekvő "militarizálásától". A több mint 30 nyelvre lefordított könyvben elsősorban Izrael önazonosságával és az izraeli-palesztin konfliktussal foglalkozik. Emellett tevékenyen részt vesz a közel-keleti konfliktus békés megoldásának lehetőségeiről zajló politikai vitában is. Egyik fia a libanoni háborúban halt meg. A Jeruzsálem egyik külvárosában élő kétgyermekes családapát írói munkásságáért többször kitüntették, Németországban megkapta a Scholl Testvérek-díjat is.