| Bárhonnan is lettem, földre-űzve - Túl a József Attilai tartományokon. Már ha lehet - és nem tűnik arcoskodásnak - átlépni rajta egyáltalán. Bevallom, néhány obligát idollal nekem csak futólagosak voltak olvasati viszonyaim. Nem habzsoltam őket az arra alkalmas elsődleges közegben: a kamaszkor tágasságában is szűkös, torkos tranzakció-éhségeiben. Akár egy parallel univerzum, folytonos feltárásban a van-volt-lesz eszmélete. S talán az én generációm mások szócsövén át csócsálja már a készen-kapottat (értsd: megvannak a maguk dédelgette frázis-klasszikusaik). Az Ódát persze kívülről fújjuk az első szerelem roncshajó-fedélzetén. Örökös tavasz, tivornyák. Sunyi memoriterek. A Liget sarkánál hugyozni készülődve felbuzognak a vesék forró kútjai. Senki sem értékeli ezt a magaslabdát. Némán vizelsz. Megtanulsz csendben maradni. Istenhozott a talajfronton. Ruhámból e lenti akol bűze / nem múlik soha. - Úgy tizenhat évesen rádöbbentem, lakásunkban nem teremnek a könyvek. J.A.-összese is ajándék volt első Vénuszomtól, aki miatt a versek princípiuma akkortájt felértékelődött. Vagy csak én kezdtem más szemmel tágulni a világban? Benne magamra, magamba "mindezt"? Egyetlen jó tulajdonságom akkor még gyötört. Hízásra hajlamos vagyok, testi-lelki értelemben. Itt Istennek barma és virága / tolong egymás elevenét rágva - A Weöres kötetet, amiből a szakasznyitót másolom, már loptam. Tizenkét évvel ezelőtt. Barátom folyton kereste rajtam, s én következetesen tagadtam. Persze vásároltam azontúl. Tíz év alatt a Mária Siralomtól pl. KAF-ig (a poros-piros Kassák volt első pénzenvett példányom). Kis szobám végre csalóka élettel telített. Hallom szinte korai örömmámorom, amint papagájosan felnyerít az idő. Szörnyű lakoma. - És nem, nem az ahimszá lehetetlensége a lényeg itt. Bár az is lehetne. Gyilkos körforgások egyen-súlya. Puszta létműködés, folyvást csak évülések, avulások. Koravén közhelyek a karcos verstükörben (később Kálnoky hozta a vicceket is). Gyarapodnak a cetlik, mindegyikben megváltásod keresed. Végül egy évtizedre elbújsz a szőttesek mögé. Egy talmi rendszer hálózata pótolja az általa kínált vibráló lehetőségeket. Kétértelmű? Csak csalódni törsz ki onnét. Jót aligha vártam, mégse hittem, / hogy ily nyomor zsúfolódik itten - Szól a Petőfi rádió éjfélutáni műsora. Egy lázadó bölcsészjelölt (tragikomikus archetípus) vastag irónnal körmöli az antik mértéket kemény kartonpapírra. Tá-ti-tá-tá. Olyan ez, akár a kamra-mélyi fegyverkezés. Fenőkőzörej, ártatlan anakreóni autizmus. Majd csupa vonzóidegen viszonyítási pont, mint radix-horoszkópod kozmikus távlatai. Valami reménytelen ostrom, mondják. És egy idő után kihűlnek a hasonlatok. Hiányolod alpári érzékeid. Ki olvas még Orbis Pictus-t a digitalizálás vaskorában? A világ csak izzik, hívogat. A sötétkamra már az irodalom felségterülete. Más csillag fia / ha egy percig kóstolna kínunkba - Igyekeztem beérni puszta földlakókkal. Gyönyörű hírhozók, összeköt hasonszőrünk. A "megkóstolt kín" dagerrotípiáit láda-mélyben őrizgettem; rátarti remeterák. És hogy végül ki volt a Túlolvasott? Egy Vén Kalóz kocsmamélázásai. "Alkonyodik, sokasodnak az árnyak" Tipikus, ahogyan a szikár, joviális derű (ornamens római bölcselet?) magához vonzotta a zöldfülű kamaszt. Talán az ornamens a lényeg itt. Az organikus dísz, mely nem csilingel. Velőtrázó élmények mögött a tiszta mondatszerkezet. Rendszerbűvölet, szakadatlanul. Egy anyanyelv meztelensége, ahogy Indiában a lábát az Óceán lefossa.<>r Mintha olvadt érc-özönbe hullna, / gőzzé omlana. - Vegyes szublimálás. Élet és riadalom. A versszeretet - a szó heves értelmében - szinte életveszélyes. Humor és kámfor nélkül nincs megszépítő messzeség. Végül úgyis eltűnünk - egyszerű átvitel - a Highgate-i viktoriánus temető parcelláiban, mélyen a sorok közt, magunkban. S a Föld máris velünk viselős, útban a terhesség felé |
 |
| Weöres Sándor (1913-1989) |
|
Weöres Sándor Bárhonnan is lettem, földre-űzve Jót aligha vártam, mégse hittem, Kedvből búba, bánatból örömbe Az ész itt az Észnek satnya fattya: hisz egymáson élősködve élünk, Kóbor macska szívja csibe vérét: Hogyha bármit ölnek, engem ölnek, Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol, |
 |
| Tolvaj Zoltán |
