Diákköltészetet támogató programot indított Michelle Obama

Irodalom

(MTI)  A National Student Poets elnevezésű program diákköltői egy éven át felolvasásokon, workshopokon és egyéb rendezvényeken hívják fel a figyelmet a költészet fontosságára. "Amit a költemények írásán és olvasásán keresztül megtanultok, az mindörökre elkísér titeket. Fellobbantja a képzeleteteket, kitágítja a látókörötöket, és az osztályteremben is segíti fellépéseteket" ? fogalmazott az amerikai elnök felesége közleményében.
 
Az öt résztvevőt olyan amerikai tinédzserek közül választják ki, akik költeményeikért korábban már elnyerték az országos Iskolai Művészeti és Irodalmi Díjat. A válogató bizottságban Terrance Hayes költő, David Lynn,a Ploughshares irodalmi magazin szerkesztője, Alice Quinn, az Amerikai Költészeti Társaság vezetője és a kongresszus könyvtárosa, Robert Casper kapott helyet.
 
 
A program első öt kiválasztott képviselőjének nevét 2012 nyarán hozzák nyilvánosságra. Az elismerés ötezer dolláros pénzdíjjal is jár. Feladatuk az lesz, hogy közösségük irodalmi nagyköveteiként írás- és alkotói készségeik fejlesztésére ösztönözzék a diákokat.
 
 
A programot az iskolai művészeti és humán tárgyakkal foglalkozó elnöki bizottság támogatja, amelynek a first lady a tiszteletbeli elnöke. A támogatók között van még a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézete és a Fiatal Művészek és Írók Szövetsége elnevezésű non-profit szervezet.