Digitalizálja gyűjteményét az Oxfordi Egyetem és a Vatikán könyvtára

Irodalom


oxfordi_egyetem.jpg
Oxfordi Egyetem

(MTI) Az intézmények közlése szerint a digitalizált gyűjtemény három fő területet ölel majd fel: görög kéziratok, 15. századi nyomtatott könyvek és héber kéziratok, valamint korai nyomtatott könyvek. A forrásanyag nagyjából kétharmadát a Vatikáni Könyvtár, a fennmaradó részt pedig a Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtára fogja szolgáltatni. 
 

A digitalizálás révén ? a kutatók legnagyobb örömére ? olyan anyagok kerülnek végre közös tárhelyre, amelyeket évszázadok óta külön gyűjteményekben őriznek. "Ezeknek az antik iratoknak, illetve képeknek a digitalizálása segít leküzdeni az idő és a tér jelentette korlátokat, amelyek egykor akadályozták a tudáshoz való hozzáférést" ? mutatott rá Sarah Thomas, az egyetemi könyvtár munkatársa. Mint hozzátette: "az interneten való hozzáférhetőségnek köszönhetően, a kutatók új szempontok alapján vethetik majd össze és tanulmányozhatják az anyagokat". 
 
A kezdeményezést a nemzetközi felsőoktatás támogatására létrejött Polonsky Alapítványtól kapott kétmillió fontos támogatás teszi lehetővé.   
 
 
"Most új szintre lépett az az emberiségnek tett szolgálat, amelyről a Vatikáni Könyvtár az elmúlt mintegy hat évszázadban tanúbizonyságot tett a kulturális kincseinek megőrzése és azok hozzáférhetővé tétele által" ? húzta alá a vatikáni könyvtáros tekintélyes címét viselő Raffaele Farina bíboros.