Bratka László nevéhez fűződik többek között Oszip Mandelstam, Mihail Zoscsenko, Vladimir Nabokov és Viktor Jerofejev magyarországi megismertetése. Munkáival két alkalommal érdemelte ki Az év könyve-jutalmat, 1997-ben a műfordítók Wessely László-díját, 2001-ben a Pro Literatura-díját vehette át. Az alkotó textiltechnikusi végzettséget szerzett, majd 1982 és 1986 között a Kőrösi Csoma Társaságnál tibetológiát tanult; saját alkotásai mellett orosz nyelvből fordított számos, ma már klasszikusként ismert költőt, prózaírót. Tolmácsolásában ismerhette meg a magyar közönség Vladimir Nabokov, Viktor Jerofejev, Viktor Pelevin és Vlagyimir Szorokin regényeit, de fordított már a nyolcvanas évek elején is, többek között A négylábú tyúk című szatirikus antológia darabjainak egy részét, de 1986-ban az orosz forradalom időszakában keletkezett versekből készült antológiának is egyik szerkesztője volt. Úttörő szerepe volt a XX. századi, "másként gondolkodó" orosz irodalmi alkotók, így Oszip Mandelstam, Mihail Zoscsenko, Vladimir Nabokov, Valerij Popov, Konsztantyin Vaginov magyarországi megismertetésében is. Verseskötetei 1982-től jelentek meg. A Szépirodalmi Kiadónál indult Verseim idegen tájban című könyvével, majd a Cserépfalvi, végül a Széphalom Könyvműhely adta ki köteteit, 2003-ban jelentek meg válogatott írásai a Kortárs Kiadónál, utolsó könyve - a rövidprózákból álló Az időjáró jelentéseiből - 2006-ban, az Ünnepi Könyvhéten került a könyvesboltokba. 1988-ban megkapta a Móra Könyvkiadó Nívódíját, 1996-ban TV-nívódíjat, 1996-ban és 2003-ban az Arany jános Alapítvány Év Könyve díját, 2001-ben Pro Literatura-díjat, többször is részesült az NKA és a MAOE ösztöndíjaiban. Kötetei: |
 |
| Bratka László utolsó könyve |
|
Részlet a kötetből: Emlékező álom (A frissen lebontott melléképület helyén, amelyben egy viharfelleg lakott, amíg a közelmúltban meg nem halt, és el nem vitte a szél - a hatvanas évek legelején vagyunk -, nyírfákat, tujákat ültetek apámmal, hogy "ne lássanak a szánkba" a hirtelen jött akadálytalanságban a szomszédok.) Szemmagasságban folynak a munkálatok - a nyírfák és a tuják bonszaiok. (A kerítésen kívül áradó napfénnyel szemben nyomulnak, vagy hátuk vitorlájába fogott napszéllel száguldanak az ismerősök és a mindig ugyanabban az időben járó látásból ismert ismeretlenek. Alacsonyan és pontosan az utca vége fölött áll a nap, tehát reggel nyolc körül van, augusztus végén járunk, és hamarosan kezdődik az iskola; de nemcsak a napjárással, az éggel, hanem a domborzati viszonyokkal, a földdel is soros kapcsolásban vagyok - mint fizikaórán, kísérletnél a laposelemek -, hiszen messzi környék minden fél arasznál nagyobb emelkedőjét vagy mélyedését, minden eső után vágott és megkövesedett keréknyomot számon tart bennem biciklim kereke, és azt is, hogy hol milyen magas a járdaszegély, hol lehet egyszerűen fölhajtani rá, és hol kell ugratni.) |
