Elhunyt Deák Ferenc vajdasági író

Irodalom


deak_ferenc_mtvarchivum.jpg
Deák Ferenc

(MTI) Az alkotót életének 74. évében érte a halál, búcsúztatásáról később intézkednek.

 
Deák Ferenc paraszt szülők negyedik gyermekeként 1938. január elsején született a bánáti Magyarittabén. Iparművészeti diplomával a zsebében 1960-ban az újvidéki Forum kiadóházban előbb a Képes Sport című hetilapnál, majd az Ifjúságnál, később a Képes Ifjúságnál riporterként, azután főszerkesztő-helyettesként dolgozott. Az Újvidéki Rádióban 1969-ben dramaturgként alkalmazták.
 
Főszerkesztője volt az Újvidéki Rádió 5 nyelven sugárzott hangjáték műsorainak, vezette a rádió M Stúdió néven ismert irodalmi színpadát. 1982 és 1986 között Jugoszlávia guineai nagykövete volt. Az Újvidéki Televízióban a drámaműsorok főszerkesztőjeként, utóbb szerkesztőjeként dolgozott 1999-ig, nyugdíjazásáig ? olvasható a Deák Ferenc életpályáját bemutató írásokban a vajdasági médiumokban.
 
Vajdaság irodalmi polihisztora volt, nemzedékek élvezték műveit, a fiatal nemzedék benne látta mintaképét. A líra, a próza, a dráma és a filmforgatókönyv területén egyaránt otthonosan mozgott. 1968-ban megírta Áfonyák című drámáját, amely 1969-ben a jugoszláviai hivatásos színházak országos fesztiválján nagydíjat (Sterija-díjat) érdemelt ki. Következő színpadi művével, a Légszomjjal (1971) pedig magára haragította az akkori rezsimet, a darabot betiltották, a könyvváltozatot bezúzták. Ez idő tájt semmisítették meg az első forgatókönyve alapján készült Teher című nagyjátékfilm szinte egész anyagát. Csak a megcsonkított, rövid tévéváltozat maradt meg.
 
Nagyjátékfilm-forgatókönyvei közül néhány cím: Parlag, Trófea (Vicsek Károllyal közösen), Határ, Bolygótűz, Ha nem lenne szerelem...
 
Egyik legsikerültebb drámáját, a Határtalanult 1997-ben mutatták be a szabadkai Népszínházban. A mű Kisvárdán, a határon túli magyar színházak fesztiválján is elsöprő sikert aratott. Deák Ferenc a jelen krónikásaként az első volt, aki ebben a drámájában foglalkozott a balkáni háborúval és kiváltó okával: a mindent elárasztó, tragédiába és népirtásba torkolló szerb nacionalizmussal.
 
Deák Ferenc több mint 60 hazai és nemzetközi díjat kapott. 2010-ben Szabadka város díszpolgári címével tüntették ki.