Haláláról felesége, Jill Krementz értesítette a sajtót. Elmondta, hogy férje néhány hete New York-i, Manhattanben lévő otthonában elesett és súlyos agysérülést szenvedett.
Szántó György Tibor a Virágvasárnap utószavaként megjelent "Kurt Vonnegut jr., a jámbor próféta" c. írásából idézzük fel életrajzát:
1922. november 11-én született az Indiana állambeli Indianapolisban. A születési dátum és a hely mindig fontos volt Vonnegut számára. Pár éve ezen a napon hallgattak el a fegyverek Európában. "Emberi lények millói meg milliói ekkor abbahagyták egymás mészárlását ? írja. ? Beszéltem öregekkel, akik ott voltak a csatatereken. Lényegében mind azt mondták, hog a hirtelen csend Isten hangja volt. Vagyis még élnek köztünk néhányan, akik emlékeznek rá, hogy Isten kizárólagosan az embereknek üzent" ? kezdi egyik regényét.
Az író neve a vesztfáliai Münsterből származó német elődökre utal. A családi legenda szerint az egyik ős birtokka ? ein Gut ? a kicsiny Funne folyó mentén terült el. Innen a név: birtok a Funne mentén. Az eredeti Funnegut név már Amerikában változott Vonnegutra. Az amerikai Vonnegutok első képviselője, Clemens 1850-ben telepedett le Indianapolisban. Clemens édesapja még Vesztfália nagyhercegének volt az adószedője.
Vonnegutot nyilvánvalóan gyötri családjának német eredete, ő azonban öntudatos amerikai, méghozzá a "legamerikaibb" országrész, Közép-Amerika szülötte. Anyai nagyapja híres serfőző volt, itala a Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert (állítólag a belekevert koffein miatt). Apai nagyapja és apja neves és jómódú építész volt. Id. Kurt Vonnegutnak három gyermeke született, közülük már csak Kurt él. Ő nevelte fel Alice nővére három árváját is, összesen hat gyermeket.
Vonnegut 1940-ben érettségizik, majd a Cornell Egyetemre kerül. Itt biokémiát tanul és az egyetem újságjába írogat. Pearl Harbour után önként belép a hadseregbe. A nyugati hadszíntéren gyalogos felderítő. Amikor német hadifogságba esik, egy drezdai hadiüzemben dolgozik, amely vitamindús malátafolyadékot gyárt a terhes anyáknak. 1945. február 13-án Drezdát az angol-amerikai légierő porig rombolja. "Minden semmivé lett, csak a pincék maradtak meg, bennük 135 ezer Hansi és Gréti összesülve, mint a mézeskalácsfigurák" ? írja. Az esemény meghatározza az író világképét. Megdöbbenti az a szakmai tökély, amellyel a szövetségesek két óra alatt eltörölnek a föld felszínéről egy ősi kultúrközpontot és megölnek 135 ezer polgári személyt. Vonnegut emlékeiben a lángoló Drezda a világvége, az apokalipszis jelképe, az értelem törékenységének és az emberi gonoszságnak a szimbóluma.
Európából hazatérve három éven át antropológusként tanul a Chicagói Egyetemen. A legfejlettebb főemlős természetrajzának titkait akarta megfejteni. Ezt az ambícióját föladta. Az egyetemen bukdácsol, szakdolgozatát elutasítják, ekkor még diplomát sem szerez. A General Electric reklám- és propagandaosztályára kerül, innen ered a technológiához fűződő skizoid ? undorból és csodálatból egyszerre táplálkozó ? vonzalma. Ráébredt, hogy a technika fejlődését nem követte megteremtőinek párhuzamos erkölcsi haladása. Tájleírásaiban, városábrázolásaiban a pusztulás, a "magasabb szempontból" céltalan technológiai folyamatok katasztrofális megfordíthatatlansága az uralkodó vonás.
1950-ben a General Electricet otthagyva Cape Codra költözött, s főállásban írni kezdett. Ebből akart megélni, kiterjedt családjával együtt. Kezdetben irodalmi zsákhordásból élt, sci-fi magazinoknak gyártotta történeteit. Első regénye, az 1950-ben megjelent Zongorajátékos is Utópia 14 címmel, ízléstelen, vásári borítóban került a szupermarketek standjaira. Ugyanígy járt sokak szerint legjobb máve, a Titán szirénjei (1959), de az írónak pénz kell a megélhetéshez.
Vonnegut a Macskabölcső megjelenéséig (1963) főleg ügyes sci-fi specialistának számított, ami persze az Egyesült Államokban nem is hangzik olyan rosszul. A fordulat: egy függetlenségre sokat adó bostoni könyvvállalkozó, Seymour Lawrence megjelentette Az ötös számú vágóhidat. Ezúttal minden összejött. A téma, Drezda tragédiája újdonság volt Amerikában. Illett hozzá az abszurd előadásmód is. A világvége-élményt, amely régóta megülte az író lelkét, végre kedve szerint megírhatta. A művet Vonnegut amerikai méltató egyszerűen csak Drezda-kötetként emlegetik. Film is készült belőle. A kritika a mennyekbe emelte. Előző írásai újra piacra kerültek, mindegyik azóta is kasszasiker.
Vonnegut most már felhagyhatott a neki kevésbé tetsző feladatok vállalásával, az önfenntartáshoz szükséges anyagiak hajszolásával. A nehezén túl volt; elismert, keresett írónak számított. Megírhatta a Boldog születésnapot, Wanda June c. színdarabot, amelyet 1970-ben mutattak be New Yorkban, s amelyet képernyőre is átdolgozhatott.
Kurt Vonnegut nem termékeny alkotó, viszont sokat szerepel "élőben" is, s ezekre az alkalmi feladatokra alaposan felkészül. Egyetemi évfolyambúcsúztató beszédeinek, előadásainak, világi prédikációinak se szeri, se száma. Kiterjedt levelezést folytat, és számos irodalmi értékű nekrológot is írt. Rajzol és fest. Ha két regény között hallgatása túl hosszúra nyúlik ? feltehetőleg kiadói unszolásra -, közreadja különböző előszavait, sírbeszédeit, a maga és mások leveleit, esetenként éppen a családtagja által írt, nem közlésre szánt darabokat. A "kollázs"-kötetek arra szolgálnak, hogy a regény műfajnál tömörebben, olykor leplezetlen didakticizmussal tolmácsolják Vonnegut tételeit.
A hízelgő kritika, az országos népszerűség és a közönség hálás ünneplése mindig veszedelmes csapda: önismétlésre ösztönöz, kényelmessé tesz. Vonnegut azonban nem esett csapdába. A pénz igazából ne mérdekli. Adoptált és saját gyerekei már kiröppentek a fészekből. Kilgore Trout, az amatőr zseni, a zug-sci-fi író alakját rajzolja meg, hogy a bőrébe bújhasson. Kilgore ? epizódszerűen ? szinte minden regényében felbukkan, majd a Bajnokok reggelijében és az Időomlásban eljátszhatja végre a főszerepet is. Vonnegut feltöretlen utat jár, kísérletezik, ördögi technikával szerkeszti köteteit, pókhálószerűen összehurkolódó életművét. Szereplői az egyik könyv lapjairól a másikéra szökkennek, az egyik könyv megválaszolatlan kérdésére egy másikban felelnek. Mintha Vonnegut betéve tudná a saját szövegét, mintha minden félmondatára emlékezne. Nem ismétel, de mindig önmaga marad. Ez felthetően a kötőanyagnak, elképesztő, abszurd humorának köszönhető. Vonnegut semmi "különöset" nem tesz azonkívül, hogy az értéküket névértékükön kezeli.
Egy helyütt azt írja, hogy "robotpilóta" üzemmódban töltötte az életét. Írószemináriumán egyebek között azt tanította a leendő tollforgatóinak, hogy mikor írnak "viselkedjenek rendesen találomra kiválasztott partnerükkel és igyekezzenek kedvében járni". "Avégből születtünk a világra ? toldja meg -, hogy ökörködjünk. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!" Másfelől persze máig is a Teremtés értelmét keresi. Az Időomlás végén Kilgore, a "régen elavult sci-fi író" ? ez Vonnegut önjellemzése ? saját mesterséges nagycsaládja körében utolsó fellépésére készül, mert, úgymond, "elérkezett a lefekvés ideje". Az utolsó fellépésnek jól kell sikerülnie. Kilgore Trout ? aki mellesleg nagyon hasonlít Vonnegut apjára ? és segítője, Vonnegut, ott, az óceán partján bebizonyítják és demonstrálják, hogy már a fény sem a régi. Lelassult. "A történelem temetőjében a helye, akár a lóvasútnak." Sokkal sebesebb a fénynél a tudomás, ez az új minőség, amelyet a Világmindenségben egyedül az emer tudott létrehozni. Nézzünk csak fel, mondjuk, a Fiastyúkra! Előbb tudjuk a távolban hunyorgó csillagot, mint ahogy látjuk. Mindezt a haldokló Kilgore Trout fejtegei, s közben hüvelykujjával időnként visszatolja felső műfogsorát...
