Az 1931-ben született irodalmi multitalentum már húszévesen, első kötetével berobbant a finn líra élvonalába. Később írt novellákat, kisregényeket, színdarabokat, forgatókönyveket, rádió- és tévéjátékokat és operalibrettókat is. Mindemellett publikált történelmi és közgazdasági témájú értekezéseket és vezette saját könyvkiadó vállalatát.
Paavo Haavikko egyik újítása az volt, hogy a történelmet fölfedezte a lírai költészet számára is - olvasható az irodalmiakademia.hu oldalon. Nem mint múltat, nem mint kihantolható tegnapot, hanem mint örök jelen időt. Sok Haavikko-versben a történelem bizonyosságokat kínáló, mozgó parabola. Olyan fölfokozott értelme van, mint a szimbólumoknak vagy a modern metaforáknak.
A másik újítása - írja szintén a fentebb idézett honlap - a vers szerkezetére és a versbeszédre vonatkozik. Haavikko észrevette, hogy ez a világ, ez a mi huszadik századi világunk gyorsan és érhetetlenül hadar. Egyszerre beszél mindenről: háborúkról és szépségversenyekről, a Földközi-tenger fölött forgolódó porviharról, az öngyilkos bálnákról és a kokaincsempészetben fölhasznált tevék sorsáról. S Haavikko, ahelyett hogy föllázadt volna a világhódító hablatyolás ellen, szembenézett vele, és megtanulta ennek a gyorsan bomló és osztódással szaporodó beszédnek a mondattanát.
Számos finn és nemzetközi irodalmi díjat kapott, például az irodalmi Nobel "előszobájaként" számon tartott Neustadt nemzetközi irodalmi díjat.
Több műve magyarul is megjelent, egyebek között a Hold udvartartása című verseskötet és a Hosszúéletű Harald című dráma.
