Első közlés - Eörsi István Shakespeare fordítása

Irodalom

Archív / 2005. október 6.

Első hallásra morbidnak tűnt Konrád kérése, amikor is azt javasolta a költőnek, publicistának és barátnak, hogy beszéljen kedves halottairól, azokról, akikre szeretettel emlékezik, s valamilyen módon az ő személyes sorsát is meghatározták.
Eörsi, vállalva a kihívást, időnként a szellemes anekdoták felidézésétől sem tartóztatva meg magát Lukács Györgyről, Gáli Józsefről, Angyal Istvánról, Ginsbergről mondta el azt, amit ma már csak ő tudhat.
A zsúfolásig megtelt teremben több mint százan, a folyosón és az oldalsó járatokban pedig ki tudja még mennyien hallgatták feszülten, amint a két magyar író - akik Magyarországon most először szerepeltek együtt nyilvánosság előtt! - a legnagyobb békében és békességben személyes történelmet ír.

WILLIAM SHAKESPEARE

130. SZONETT

Úrnőm szeme nem fénylik mint a nap,
Rőt ajkánál a korál ragyogóbb:
Fehér a hó? Úgy keble barna csak.
Drót a haj? Fején fekete a drót.

Láttam rózsát, fehéret pirosat,
Az ő arcán ily rózsa sose nő;
És gyönyördúsabb illat is akad,
Mint az úrnőm lehelte levegő.

Szeretem hangját, bár elismerem,
hogy kellemesebb hallgatni zenét.
Istennőt járni nem láttam sosem-

Az én úrnőm, ha sétál, földre lép.
S mégis van olyan szép, mint bárki más,
akit hazug hasonlat cicomáz.

Eörsi István (1950)

Fotó: Peti Péter