Volt egyszer egy szegény ember. Azt mondja egyszer csak a feleséginek: - Édes feleségem, elviszem a lovat a vásárba s eladom. - Hát ha úgy akarod, adjad! - Vagy elcserélem. Meglátom, mit csinálok vele. - Hát te tudod, hogy mit csinálsz. Amit te csinálsz, az minden jó. Elmegyen az ember, elviszi a lovat. S ahogy megyen a vásárba, messze volt a vásár, találkozott egy emberrel; az is vitt egy tehenet. Azt mondja: - Vásárba mész, pajtás? - Oda megyek, el akarom adni ezt a tehenet. Akarok venni belőle lovat. - Nana - azt mondja -, talán cserélhetnénk. - Hát én nem bánom - azt mondja -, cseréljünk. Úgyhogy az ember elcserélte a lovat a tehénnel. - Úgyis örökké mondja a feleségem, hogy milyen jó lenne egy kicsi tej a háznál. De gondolja, nem tér vissza a tehénnel: elmegyen s bénéz a vásárba. Megyen ő is az emberrel. Útközben látja, hogy egy másik ember viszen egy juhot, kötelen. Azt mondja: - Hová mész, pajtás? - Megyek a vásárba, el akarom adni ezt a juhot. - Te, el kellene cseréljük evvel a tehénnel. Az én feleségem mindig mondja, hogy bár lenne juhunk, akkor lenne orda, lenne sajt meg gyapjú. El kellene cseréljük! El is cserélte az ember szívesen, hiszen a tehén többet ért. Na, mennek tovább a vásárba. Amint mennek, látja, hogy egy ember a hóna alatt visz egy szép libát. - Hé, te - azt mondja -, eladni viszed azt a szép libát? - Igen. - El kellene cseréljük evvel a juhval. Mindig mondja az asszony, hogy milyen jó lenne a liba, itt a parton, itt a patakszélen ellegelne, s lenne tolla meg tojna, s lenne kicsi pipe. - Hát jó, cseréljük! - azt mondja. Elcserélte. Vitte a libát. Amint vitte, mindjárt érkezett volna bé a városba, a vásárba, hát látta, hogy egy ember viszen egy kendermagos tyúkot. - Hi, te, nem cseréljük el azt a tyúkot a libámmal? Az asszony mindig mondja, hogy a kendermegos tyúkok a legjobb tojók. Örökkétig haragszik, hogy nincs tojás a háznál. - Hát cseréljünk, én nem bánom! Hát hogyne, a liba többet ért! Na, elcserélték. Akkor az egyik is, a másik is mennek bé a kocsmába, mert már éppen a város szélin voltak; ott volt a kocsma. Gondolja: ő is bémegyen, már a sok vásár után legalább egy pohár italt iszik. S amikor bément, hát egy zsák alma oda volt állítva az ajtóhoz. S ő nem vette észre, s eldűtötte. Odamegyen a gazdája, s reákiált, hogy hát: - Nem ügyelsz s nem nézel a lábod alá, eldűtötted a zsákomat! - Há mi van a zsákodba? - Hullóalmát viszek eladni. - Jaj - azt mondja -, mennyiért adod? El kellene cseréljük evvel a tyúkkal. Örökké mondja az asszony, hogy sütne lepényt, meg azt meg ezt csinálna, s nincs almája. - Hát cseréljük - azt mondja az ember, mert úgy vélte, hogy a tyúk többet ér. Elcserélték. Mondja az ember: - Na gyere, igyunk reája egy pohár bort. Amint isznak, közben elmondja, hogy immár mennyi vásárt csinált az úton, hogy egy lóval indult el, s elcserélte egy tehénnel, a tehenet egy juhval, s a juhot egy libával, s a libát egy tyúkkal. - S most veled az almával. Meghallotta ezt három kereskedő, hogy az asztalnál ivás közben ezeket beszéli. - Na, aztán ha hazamész - azt mondják -, lesz nemulass, majd a feleséged a tűzre teszen! - Engem osztán nem, mert az asszony azt mondja, amit én teszek, az mindig jó. - Na, azt szeretnők látni! - Azt biza megláthatják! Fogadtak. Fogadtak egy zacskó pénzben. Ment is a három kereskedő haza az emberrel. De az ember azt mondta, hogy ő a bőribe fogad, mert neki pénze nincsen. Na, bejön a három kereskedő, megyen az ember, s még ment két tanú; egyik, amelyik a hullóalmát adta, s került még ott egy másik is. Elmennek haza. Mikor bémennek, viszi az ember a zsák almát: - Na, feleség, eladtam a lovat. Elcseréltem egy szép tehénnel. - Az már jó, legalább most lesz tej a háznál! - Jajaj, várjál csak, mert aztán a tehenet is elcseréltem egy juhval. - A már még jobb! Legalább lesz gyapjú, s lesz orda, sajt. - Hohó, várjál csak egy kicsit, mert aztán a juhot is elcseréltem egy libával. - Az is jó, legalább lesz toll! - Hohó, állj csak, hogy mondjam el, mert a libát elcseréltem egy tyúkkal, kendermagossal. Aztán a tyúkot elcseréltem evvel a hullóalmával. - Na, azt is jól tetted! Éppen máma mentem át a szomszédba a papékhoz, hogy kérjek vagy négy almát, hogy süssek valami lepényt, s nem vot még négy almája sem. Nekünk legalább most több van, mint nekiek! Jól van, kedves uram, amit te teszel, az mindig jó! Megölelte az urát s megcsókolta. Összenézett a három kereskedő. Ott kellett hagyják a zacskó aranyat. Hát fogadás - fogadás! Aztán elmentek haza. Így aztán kifizetődött a ló, de az nem egy zacskó aranyat ért, fél zacskót sem. Pénzük is volt, békesség is volt, a mai napig is élnek nagy békében. S még ma is élnek, ha meg nem hóttak.
