Azt hiszem, nem sértő, ha azt mondom: az Árgus nem tartozik a legismertebb országos irodalmi fórumok közé. Elmesélnéd a lap történetét napjainkig?
Nos, a lap történetéről csak annyit mondanék, hogy Péntek Imre és társai hozták létre 1990-ben, így vált az Árgus Fejér Megyei egyetlen havi folyóiratává. A lap a Péntek-érában is igen nívós volt, hiszen azalatt a tizenhárom év alatt szinte mindenki publikált benne, aki Magyarországon számított, és különösen erős volt a képzőművészet reprezentációja. 2003-ban Péntek Imre viharos körülmények között a zalaegerszegi Pannon Tükörhöz távozott, ahol folytatta az Árgus legszebb hagyományait. Ekkor Tódor János, író-újságíró vette át a lapot, aki maga is székesfehérvári származású, és az ősidőkben Péntek mellett bábáskodott a lap megszületésénél. Tódor irányítása alatt a lap megőrizte nyitottságát, és érződött rajta az új főszerkesztő szellemi frissessége, bevállalóssága, egyszóval igen nyitott szellemű lapot örököltem. Annyit még el kell mondanom, hogy az utóbbi fél évben már Szikra János költőtől vettem át a lapot, aki nagyjából a tódori hagyományokat folytatta.
Hogyan kerültél a főszerkesztői posztra?
Az Árgus fölött egy kuratórium áll, amely kuratórium pályázatot írt ki a lap főszerkesztői posztjára. Én ugyan korábban a lap munkatársa voltam, de Szikra János alatt már nem szerepeltem az impresszumban, mert akkor már olyan minőségi hanyatlás történt, hogy onnantól már nem éreztem vállalhatónak a lapot.
A régi gárda hogyan reagált kinevezésedre?
A régi gárdával eléggé viharosra sikerült a szakítás, hiszen egy teljesen új szerkesztői csapattal képzelem el az Árgus jövőjét, akik között nincs, és reményeim szerint nem is lesz kommunikációs zavar. Velük megértjük egymást, már csak azért is mert egy generáció tagjai vagyunk, hiszen többségünk a(z ezerkilencszáz)hetvenes években született, így elmondhatom, hogy a hasonló profilú lapok közül az Árgus szerkesztői gárdája a legfiatalabb. A magam 27 évével én vagyok az országban a legfiatalabb főszerkesztő, és ezt elfogadtatni iszonyú nagy teher, de egyben óriási lehetőség is a lapnak. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy az Árgus nem kívánja generációs lapként meghatározni magát, de a napokban megjelent szám szerzőit nézve ez, azt hiszem, elég nyilvánvaló. Az Árgus nyitottságát továbbra is megőrzi, és minden jó minőségi írást közölni fogunk korosztálytól és politikai beállítottságtól függetlenül. Persze, ha valaki akkora hátránnyal indul, mint Döbrentei Kornél, akkor igencsak kicsi az esélye.
Mik voltak az első döntéseid? Egyáltalán mivel kell foglalkoznia egy főszerkesztőnek?
Első döntéseim közül a legfontosabb az volt, hogy a szerkesztőség minden tagja segítsen nem is annyira újra felépíteni, mint inkább újjáalkotni az Árgus imázsát. A napi csip-csup teendők (szövegek gondozása, honoráriumok intézése, a lap összeállítása, pályázatok, stb.) mellett ez az elsődleges feladata a szerkesztőknek, munkatársaknak.
Mik a távlati terveid?
Távlati terveim között a legfontosabb egy olyan lapot alkotni, ahol rang megjelenni úgy a fiatal szerzőknek, mint a már bejáratott, nagy neveknek. Egy olyan lapot, amit könyvtárgyként is jó érzés nézegetni, szagolgatni ? és persze forgatni.
Mitől válhat kuriózummá az általad vezetett lap?
Az Árgus már csak új, figyelemfelkeltő külsejével is kuriózum a mai irodalmi lapok között, hiszen az elsők között váltottunk egy, a szemnek is tetszetős megjelenés felé. Azon kívül, hogy az Árgus alcímében szereplő "valóság" szónak is próbálunk megfelelni, például nem szorosan vett irodalmi, és/vagy képzőművészeti szövegekkel, nem tervezünk gyökeres változtatást. Nem mi fogjuk fenekestül felforgatni a magyar kulturális folyóiratstruktúrát.
Íróként és költőként is ismerhetjük a neved. Mit írsz most, mivel foglalkozol?
Jelenleg novellákon dolgozom - fejben, valamint a szakdolgozatomat írom az ELTE régészet szakán Sarkelről, egy kazár városról. A város kialakulásának és kereskedelmének problémáival foglalkozom, amely nemzetközileg egy igen fontos téma, talán ha kéttucat kutatót érdekel a világon. A régész mondatja velem az irodalmároknak, hogy nincs ok panaszra, amíg a normális napilapok verseket is közölnek.
O.M.
