Az Év Könyve 2004-ben Tolnai Ottó interjúregénye

Irodalom

A tavalyi év meglepetése Tolnai Ottó Költő disznózsírból című kötete, mely a kalligram gondozásában jelent meg, és alcíme szerint egy rádióinterjú regénye. Parti Nagy Lajos 1998-ban, a jugoszláv háború kellős közepén kezdi a beszélgetést a palicsi művésszel. Az interjúk alatt barátság szövődött közöttük ? ezért is sikerülhetett szokatlanul mélyre ez a munka.

Esterházy Péter írja róla:

?Ha már itt tartok, Tolnai Ottónál tartok: az elmúlt napokban hallhattuk délutánonként a rádióban nagy beszélgetés-sorozatát, melyet Parti Nagy folytatott vele, amely maga volt a csoda. Tolnai a tandoris szabad-beszéd mestere (Tandori meg a tolnaisé), amely egyszerre laza fecsegés és motívumokra ügyelő költői szöveg, egyszerre szemérmes és leplezetlenül személyes. Az efféle életmű-beszélgetés veszélyes műfaj, a hiúság terepe, dics, presztízs és márványtábla. Jó sorozata ez a rádió Irodalmi Osztályának, de ezeket a veszélyeket nem mindig tudja elkerülni. Ezen tudniillik a személyes szerénység nem segít. Az egész beszédet kell máshová áttenni. Ahogyan azt Tolnai is tette. Ez így, ahogy van, önálló műfaj, ez a matt, már-már motyogó, de élesen, pontosan fogalmazó és föltartóztathatatlan Tolnai-hang. (?) Kérdés és érdekes, hogy mi lesz vele, a hanggal (majd) papíron.?

Ez a könyv ? és itt nem túlzok ? kötelező olvasmány.