Alexander Brody bevezetője: "Szerencsés az az ember, akinek ősei regényhősök életét élhették, és akinek családi hagyatékában megtalálhatók ennek árulkodó nyomai. Ez volt nagyanyám, írói nevén Fehér Judit és nagyapám, Bródy Sándor sorsa. Fehér Judit Asszonyok című novelláskötete 1906-ban jelent meg. Bár harminckilenc éves korában meghalt, még arra is volt ideje a hajdani bálkirálynőnek, hogy öt gyermekkel ajándékozza meg férjét, a csapongó zsenit. Bródy Sándor szerelmes leveleitől nagyanyám "önvallomásáig", Ady Endre Fehér Judit novellájáról írt kritikájától Varsányi Irén visszaemlékezéséig, Jókai Mór kezétől fogadott lánya, Feszty Árpádné kritikus elemzéséig minden megtaláható ebben a "dokumentumregényben". Ezen felül öt nagyszerű esszé - Saly Noémi, Csányi Vilmos, Hovanyecz László, John Lukacs és Márton László tollából - színesíti a kötetet.
Ady Endre: Irodalom és Jusztícia
Athene és Themis hajbakaptak. A veszekedés igen érdekes. Szerencse, hogy akik nem írók, azok most nyaralnak, s akik írók, azok nem szoktak írni, mert máskülönben könyvtárt írnának erről a veszekedésről.
Különösen érdekes, hogy a veszekedésben egy rendkívül gyöngéd nőpoéta s egy szigorú jogtudós az ellenfelek: Fehér Judith és Imling Konrád.
Fehér Judith novellát írt. A novella rosszabb, mint amilyeneket már az ő finom megfigyeléseinek bizonyságai között olvastunk. Aztán meg aligha megfigyelés termette ezt a kis rajzot. A nőpoéta vágyott merész lenni, s vágyott új terekre. Nekieresztette hát a fantáziáját, melyet nőíróknak különösen kell kormányozni tudni, és egy járásbíró családját és igazmondását úgy megfesti, ahogy még nem pofoztak társadalmilag szentnek formált és tartott intézményt finom női kezek. Mert a fantázia kegyetlen hóhér tud lenni.
A nagynevű jogtudós pedig szörnyen kikél a magyar bírói kar ilyetén meggyalázása ellen. Szigorú szavakkal figyelmezteti az írónőt, hogy a török kádik sem lehetnek olyan nyomorultak, mint amilyennek tájékozatlanságból egy magyar bírót rajzol az írónő. De legérdekesebb, hogy a jogtudós tanácsokat ad Fehér Judithnak, hogy miről szabad egy női írónak írni. Persze jogtudósok módjára ajánl napsugarat, kék eget, madárfüttyöt és virágillatot.
Az afférnak vannak tanulságai. Igazsága pedig ez: Fehér Judithék ne csússzanak el a papíron, s fékezzék a fantáziájukat. A világ transzformálásának apostoli hivatását csak addig tölti be az író, míg igaz marad, s csak a szemének és a szívének hisz. Mert erről feledkezett meg egyszer Fehér Judith, hibázott.
De hibázott a jogtudós is. Mert jogtudós létére ő meg a paragrafusok közül csúszott ki, s olyan világba téved, melyet ő természetszerűen nem érthet. Ő a literatúrát még diákkorában hagyhatta ott. Akkor, amikor az irodalomban a madárfüttynél, a judikatúrában pedig a fülemüle-füttynél tartottak. A judikatúra nagyon nőtt, de az irodalom régi maradt, ezt hiszi a tudós jogász? Az írónak mindenről lehet és szabad írnia, de a fönti princípiumok mellett! Külső és belső igazsággal. És ha véletlenül a Fehér Judith járásbírósága él, akkor Fehér Judith sem hibázott.
Maga az egész affér pedig örvendetes jele, hogy ebben az országban kezd éberebb lenni a közszellem. A legszélsőbb vélekedések is kicserélődnek. Új hitecske arra, hogy leszünk mi még tán valamikor kultúrország...
Nagyváradi Napló, 1901. július 7.
