Felújítják Gárdonyi Géza agárdi szülőházát

Irodalom

(MTI) - Felújítják Gárdonyi Géza agárdi szülőházát és a tervek szerint születésének 143. évfordulóján, 2006. augusztusában ismét megnyitják az emlékét méltóképpen őrző emlékmúzeumot - közölte Gárdony polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Szabó István elmondta: a vályogból épült, egykori cselédház - ahol 1863-ban életének első két hónapját töltötte az Egri csillagok írója - annyira rossz állapotban van, hogy 2003 végén kénytelenek voltak bezárni.

Információja szerint az író néhány személyes tárgyát, munkásságának dokumentumait, levelezését, fényképeket és gazdag életművének egyes alkotásait magába foglaló emlékkiállítás anyagát egy gárdonyi galériába "menekítették át".

A felújítás tanulmányterve már elkészült. A munkálatok várhatóan 30 millió forintba kerülnek, mivel meg kell erősíteni az átnedvesedett falakat, meg kell szűntetni a vizesedést, körbe kell csatornázni az épületet - mondta a polgármester.

Hozzátette: a felújításnál számítanak a térség lakóinak, vállalkozásainak, civil szervezeteinek, az író tisztelőinek és az ország különböző vidékein élő rokonainak a támogatására is.

Az emlékház rendbetételére szánt adományokat külön e célra nyitott számlaszámra várják, a pénzt a gárdonyi önkormányzat egyik alapítványa kezeli majd, a munkálatokat pedig az önkormányzat koordinálja - mondta Szabó István.

Gárdonyi Géza szülőházában 1963-ban nyitották meg az író levelezését, fényképeket, dokumentumokat és egyes alkotásait bemutató kiállítást. A tárlatot az író születésének 125. évfordulóján, 1988-ban újrarendezték, felújították. Az akkori anyag 2003 végéig volt látható.