Fiatal művészek összművészeti kezdeményezése: 3éter Klub

Irodalom

(MTI) "Az a célunk, hogy egymás munkáját megismerjük, hogy teremtsünk a fiatalabb nemzedéknek egy Fészek Klubhoz hasonló találkozó helyet, felelevenítve a művészetcentrikus társasági életet" - mondta Bajári Levente, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, számos főszerep alakítója és több sikeres koreográfia alkotója. "A kezdeményezésünk egyelőre kísérlet, de bízunk abban, hogy sikeressé válik. Májusban találkoztunk egy rádióinterjú kapcsán. A beszélgetésből barátság alakult, amely idővel elmélyült, így pattant ki a 3éter Klub ötlete. A szójáték ? akár méternek, akár éternek olvassa valaki a 3-as szám után következőt ?, szerintünk egyaránt kifejező" ? fűzte hozzá. 
 
Erdélyi Andrea, a másik alapító művelődésszervező-színház szakon szerzett diplomát, de amerikai dzsessztánccal is foglalkozik. Olyan neves tanároknál tanult, mint például Fülöp Viktor, Papp Csaba, Jelinek Gál György, Görgei Róbert, Rhett Dennis. Verseket ír, rajzol és fest. Számos antológiában publikált, és tervei közt szerepel egy önálló kötet létrehozása. 
 
 
Tikász Judit gyermekkora óta ír verseket, első alkalommal 1993-ban publikált a Fiatal Költők Antológiájában. Jelenleg Kürtösi Edina fotóssal dolgozik egy közös kiállításon, mely egyazon felületen mutat majd be fotókat és verseket. A 3éter Klub programsorozata változatos művészeti ágakat hoz közelebb a közönséghez ismert és kevésbé ismert alkotók munkásságának bemutatásával, a keddi est Kürtösi Edina és Papp Tibor fotókiállításával kezdődik, majd a Macskakő zenekar közreműködésével Gerevich András költői estjére kerül sor. Fél tíz táján kerül előtérbe a mozgás: a speciális divatbemutatón Feledi János kortárs táncművész, koreográfus és jelmeztervező munkáit vonultatja fel Jónás Zsuzsa táncművész, Szekeres Adrienn és Szeregnyi Zsófi
 
Tervezik a következő, november 29-i programot is, ezen rövidfilmesek találkoznak, majd Dobozy Dóri meg a No Para együttes muzsikál. Mint Bajári Levente megjegyezte, a Rátkai Klub pártfogásán túl is szeretnének támogatót találni, és később tagdíjat várnak a klubhoz csatlakozóktól, hogy majd ? szintén a Fészekhez hasonlóan ? egy díjat is alapíthassanak.